Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?
BrandChannel

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?

Ma már nem számít kirívó esetnek, ha valaki egy-két éven belül munkahelyváltásra szánja rá magát. Gondolta volna, hogy az X generációs (1965 és 1975 között született) szakemberek 64%-a fontolgatja, hogy új kihívást keres magának? Mit tehet azért, hogy a gyakori újratervezés helyett olyan munkahelyet találjon, ahol biztosítják az elvárásainak megfelelő körülményeket?

Karrier

Közalkalmazotti bérek: botrány Romániában

Az Országos Energiafelügyelet (ANRE) élére az RMDSZ által ültetett Olosz Gergely lemondott tegnap késő este tisztségéről, miután a sajtóban napok óta folyik az állami felügyeletek, minisztériumokhoz alárendelt hivatalok, ügynökségek vezetőinek bér-botránya.

Karrier

„Mindenki zseni valamiben”

A fiatalok egy része magától is tudja, mi akar lenni, és tudatosan építi karrierjét. Hacsak nem önismereti hiányról van szó, nincs más teendő, mint segíteni őket abban, hogy elérjék, amit el akarnak érni - véli dr. Klein Sándor, a pszichológia tudomány doktora.

MTI Karrier

Kik a legjobban fizetett szakmunkások?

Mintegy 20-24 százalékkal maradnak el a szakmunkásjövedelmek a jelenlegi magyarországi havi bruttó 191 ezer forintos átlagkeresetektől - derül ki egy friss felmérésből.

MTI Karrier

Állásbörze a Szegedi Tudományegyetemen

Mintegy kétezer látogatót várnak a Dél-Alföld legnagyobb regionális álláskereső rendezvényére, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) őszi állásbörzéjére, amelyet szerdán rendeznek meg.

MTI Karrier

Több mint 60 ezer banki állás szűnik meg Londonban

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnik meg a londoni Cityben az idén és jövőre a súlyos pénzügyi válság miatt; a banki munkahelyek száma ezzel a tíz évvel ezelőtti szintre zuhan vissza – jósolta hétfőn megjelent friss előrejelzésében az egyik legnagyobb független londoni gazdaságelemző ház.

Vállalkozás

Út a munkához: mennyiből és kinek?

2009-ben a segély-előirányzatból 24,5 milliárd csoportosítható át a foglalkoztatás finanszírozására, tehát közfoglalkoztatásra 47 milliárd forint áll rendelkezésére az „Út a Munkához” program szabályozási koncepciója szerint. Összességében a támogatási rendszer finanszírozására rendelkezésre álló 97,5 milliárd forintnak több mint 50 százaléka szolgálna foglalkoztatási célokat az eddigi 22 százalékkal szemben. A közfoglalkoztatási támogatás havi összege az öregségi nyugdíj legkisebb összegével egyezne meg.

MTI Karrier

Csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján a nyilvántartott álláskeresők száma a szeptemberi zárónapon 423,9 ezer főt tett ki, ami az előző hónaphoz képest 0,3 százalékos csökkenést mutat - mondta Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatója.

MTI Karrier

Jövő szombatig kivárnak a tűzoltók

Sztrájkbizottságot hozott létre a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ); a háromfős testület elnöke a választmányt is vezető Salamon Lajos - áll az érdekképviselet közleményében.

hvg.hu Karrier

Mikor született? Megtudhatja, mire viheti!

Ha már két gyerek van a családban, elkerülhetetlen, hogy mindkettő panaszkodik valami miatt. Míg az elsőszülöttek gyakran azt róják fel, hogy szüleik szigorúbban bánnak velük, mint fiatal testvérükkel, több szabályt kell(ett) betartaniuk, addig a másodszülöttek gyakran azt nehezményezik, hogy az idősebb testvér szava a mérvadó, nekik többet szabad, míg őket „lehurrogják”, a széltől is óvják. És mit érez a középső? Hogy rá senki sem figyel. Karrierutak, eltérő életpályák testvéreknek.

MTI Karrier

32 ezer forinttal emelhetik a kezdő pedagógusok bérét

A kormány a pályakezdő pedagóguspótlékok megemelésével a pálya első szakaszának bérkorrekcióját végezte el, ami mintegy 65 ezer pedagógust, a közoktatásban tanítók 42 százalékát érinti - közölte Tóth Tiborné (MSZP) miniszterelnöki megbízott.

1
118 119 120 121 122
229
Elvitelre #108: Pénzeső és ukrán menekültek Magyarországon

Elvitelre #108: Pénzeső és ukrán menekültek Magyarországon

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt

Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Közbeszólt Bill Viola halála – a budapesti megnyitón már nem tudott ott lenni a világhírű videóművész

Közbeszólt Bill Viola halála – a budapesti megnyitón már nem tudott ott lenni a világhírű videóművész

Változás jön a foci szabályaiban, a kapusoknak kell majd jobban figyelniük

Változás jön a foci szabályaiban, a kapusoknak kell majd jobban figyelniük

Feledy Botond: Ha most lenne új vasfüggöny, egyértelmű, hogy a magyar kormány melyik oldalra gondolja az országot

Feledy Botond: Ha most lenne új vasfüggöny, egyértelmű, hogy a magyar kormány melyik oldalra gondolja az országot

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

A címlapról ajánljuk