Tetszett a cikk?

Kiből lesz a jó projektmenedzser? Mitől függ a siker? Miért figyeljünk oda a cégünknél futó projektre akkor is, ha semmi közünk hozzá?

Lipi Gábor
Lipi Gábort, a projekt-, működés és változásmenedzsment tanácsadási és képzési piacon meghatározó Szinergia Kft. ügyvezető partnerét kérdeztük.

- A projektmenedzsment kifejezés egyre többször bukkan fel az üzleti életben. Miért fontos ez a szakterület?

- A magyar nemzeti össztermék nagyjából 30 ezer milliárd forint. Becsült adatok szerint ennek az összegnek 30 százaléka „folyik át” kisebb-nagyobb projekteken. Előfordul, hogy a projektmenedzsmentre a teljes összeg 25-30 százaléka is elmegy, de ez egy szélsőérték. Számoljunk azzal, hogy egy építőipari beruházási projektnél ez az arány 3-4 százalék. Nem mindegy, hogy hogyan és mire költjük el ezt az összeget, de ennél sokkal jelentősebb tétel, hogy a jó projektmenedzsment – vagyis az azt művelő szakemberek - 10 százalékot különösebb erőfeszítés nélkül is képesek javítani egy projekt hatékonyságán. Olyan összegről van tehát szó, amely nemzetgazdasági szinten is figyelemreméltó, hiszen ki lehetne belőle fizetni a költségvetés deficitjét. Azt hiszem, bármely vállalat örülne annak, ha egy területen gyorsan 10 százalékos hatékonyság-növekedést tudna elérni. Mi ebben tudunk segíteni.

- Hogyan?

- Elsőként projektmenedzsment képzésekkel. Az a trend rajzolódik ki jól láthatóan, hogy a hagyományos szervezetek is egyre inkább projektalapon vagy projektek köré szerveződnek. Ha valaki képzettebb, és tudja hogyan működik egy projekt, mire érdemes odafigyelnie, akkor elkerülhetőek a csapdák. A most induló képzések kiegészítő kompetenciát nyújtanak a meglévő szakmai képességek mellé. Azt tanítjuk meg a hozzánk fordulóknak, hogy hogyan tudnak közreműködni egy projektben, vagy levezényelni, hatékonyabbá tenni egy ilyet, akár egészen nagy méretűeket is. Azokat a módszereket, eszközöket, technikákat és készségeket adjuk át, amelyek segítik a megbízókat, a projektben résztvevőket és a projektvezetőket a projektek kezdeményezésében, a célok megfogalmazásában, a tervezésben, a sikeres irányításban és kézben tartásában, illetve a lezárásban. Tréningjeink résztvevői saját élményen keresztül tapasztalhatják meg, miben tér el a projekt másféle feladat megoldási módszertől, hogyan kerülhetőek el a projekt során megjelenő tipikus hibák, buktatók.
- A projektek másfajta gondolkodási módot követelnek?
- Nem a funkcionális kapcsolatokon van a hangsúly, hanem a hatékony kommunikáción mind a szervezet és az egyén, mind az egyének közötti relációkban. A feladatorientált munkavégzés jobb módszer a hierarchikus szervezetek által használt klasszikus metódusoknál, legyen szó új termék kifejlesztéséről, hatékonyságnövelésről vagy új üzleti lehetőségek felkutatásáról. Ez a feladatorientált gondolkodás jellemzően egy projektben ölt testet. Ezért fontos, hogy jól csináljuk.
- Milyen formában nyújtják és kiket várnak a szeptembertől folyamatosan induló képzésekre?
- Képzéseinket egyrészt nyíltan meghirdetve, „vegyes” résztvevői csoportoknak és egy munkahelyről érkezőknek cégre szabott formákban szervezzük. A cégekre szabott képzések előnye, hogy ilyenkor a megrendelő igényei alapján összeállított tematikával, időben és helyszínen tudunk dolgozni, akár egy aktuális projekthez kapcsolódóan. Mindez azonnal, akár már másnap használható, kifejezetten gyakorlatorientált tudásátadást jelent. Ilyenkor a projektmenedzsment képzés az adott szervezetről és a konkrét projektről szól. Nyilvánvaló, hogy csak egy nagyobb vállalatról képzelhető el, hogy egyszerre kivesz 10-15 embert a napi munkából 2-3 napra. Viszont egy főre visszaosztva kedvezőbb az ár, mintha egyesével küldene munkatársakat hozzánk a nyílt képzésekre.

- Mi a nyílt képzésen résztvevő „vegyes” csoportok előnye?

- Éppen a kevert jelleg, vagyis az, hogy a résztvevők különböző cégeknél, eltérő nagyságú és jellegű projekteken dolgoznak. Egy ilyen képzés a lehető legjobb fórum arra, hogy kicseréljék egymással a tapasztalataikat, összehasonlítsák az eredményeiket, és nem utolsósorban kapcsolatokat építsenek. Az intenzíven együtt töltött idő (különösen az esték) teret engednek a személyes beszélgetéseknek, a tapasztalatok megosztásának és ezzel további csapatépítő hatást vált ki a program. A képzési naptárban meghirdetett nyílt képzések - http://kepzes.szinergia.hu/ - nem cég- vagy iparágspecifikusak, de itt is beépítjük a résztvevők igényeit egy előzetes telefoninterjú keretében. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a Szinergia olyan tudást nyújt, amely a résztvevőket értékesebbé teszi a munkaerőpiacon. Ezt egyébként egyre többen ismerik fel: jelenleg 15 százalék az egyéni jelentkezők aránya. Érkezzen valaki egyedül vagy többedmagával, a képzéseken résztvevők aktív szereplői, alakítói a programnak. Mintaprojekten és különböző gyakorlatokon, saját élményként tanulhatják meg az alkalmazható módszereket, technikákat, megoszthatják egymással tapasztalataikat és kérdéseiket. Ezt hívjuk mi tapasztalati úton történő tanulásnak.

- Azt szokták mondani, hogy aki tudja az csinálja, aki pedig nem, az inkább tanítja. Ha ezt a „bölcsességet” elfogadjuk érvényesnek a projektmenedzsmentre is, akkor miért forduljunk a Szinergiához?

- Mert mi csináljuk is. A nálunk dolgozó szakemberek munkájának nagyjából 45 százaléka a tanítás, tréningezés. A fennmaradó rész vállalati projekttanácsadás, és saját projektvállalkozások fejlesztése, ahol üzleti és projekttudásunkat használva saját innovatív vállalkozásokat indítunk. Azért vagyunk a képzéseken hitelesek, mert nap, mint nap megéljük azt, amiről beszélünk. Sokszor kezdünk úgy mondatot, hogy „a legutóbbi projektem során…” nálunk az elmélet és a gyakorlat valóban kéz a kézben jár. Figyelünk arra, hogy egymás között is kicseréljük a tapasztalatainkat, és összevetjük azokat a nemzetközi tendenciákkal. Sokféle programunk van: Kidolgoztunk gyakorló projektvezetőknek szóló átfogó programokat, stratégiai projektmenedzsment képzést és vannak speciális programjaink is. http://kepzes.szinergia.hu/ És még egy érv mellettünk: 1994. óta a piacon elsőként kezdtünk el többszintű, testreszabott projektmenedzsment képzési szolgáltatásokat nyújtani és folyamatosan fejleszteni. Nyilvántartásaink szerint máig közel 9000 magyar projektmenedzsment szakember vett részt valamilyen programunkon és jövőre, a Szinergia 15 éves születésnapján fogjuk köszönteni és megajándékozni a tízezredik tréningrésztvevőnket is.

- Biztos sokukkal beszélgetett. Milyen gondolatokkal távoznak innen a képzésen résztvevők?

- Sok résztvevőnél elindul egy minőségi váltás a gondolkodásban, vagyis fölismerik, hogy „hoppá nézhetem másképpen is a dolgokat”. Megtanulják más szemszögből is vizsgálni a körülményeket, a siker kritériumait, közreműködők és a saját hozzáállásukat.

- Mondana példát?

- A legkézenfekvőbb a projekt által érintettek körének elemzése, hiszen rajtuk áll vagy bukik a projekt sikere. Aki eljön hozzánk, annak megmutatjuk, hogy hogyan képzeljék magukat a másik helyébe, hogyan „varázsolhatnak” támogatót azokból, akik eddig csak passzívan vagy esetleg ellenségesen nézték a formálódó projektet. Legtöbbször nem a műszaki kérdéseken, hanem az érintettek együttműködésén múlik a siker.

- Jellemzően kik a résztvevők? Projektgazdák, középvezetők?

- Nem csak a projektmenedzsereknek van szükségük erre a fajta tudásra, hanem a projektekben közreműködő munkatársaknak, szakembereknek is. Nekik is tudniuk kell, hogy mit jelent projektben dolgozni, milyen a horizontális együttműködés, ahol a projektvezető személye nem azonos a funkcionális főnökkel. Kérdésére konkrétan válaszolva: mivel növekszik a projektek száma, nő az ezek irányítására kinevezett középvezetők száma is. Mivel általában a középvezetők az erőforrásgazdák egy szervezetben, őket bízzák meg a projektek irányításával is. A pénz önmagában nem elég, hanem hozzáértő projektszakemberekre van szükség. Egyre több szervezet hoz létre projektirodát vagy projektmenedzsment kompetencia-központot, ahol összefutnak a szálak, és ahová szervezetileg a projektvezetők tartoznak. Fontos tehát az itt dolgozók képzése is.

- Nem említette a felsővezetőket. Velük mi a helyzet?

- Rajtuk áll vagy bukik a siker, de nehéz őket képezni, hiszen nem érdemtelenül felsővezetők, sok mindent tudnak és tapasztaltak már, ezért nehéz elérni, hogy „beiskolázzák” saját magukat. Nekik a tudásátadás mellett annak magyarázatára helyezzük a hangsúlyt, hogy hogyan tudnak sikeres projektmegbízók lenni. Az ő feladatuk megmaradni stratégiai szinten támogató felsővezetőnek anélkül, hogy operatív szinten beavatkoznának a dolgok napi menetébe.

- És elfogadják ezt az álláspontot?

- Ha eljutunk odáig, hogy a vezetők résztvegyenek a programon, akkor igen. A kulcs az, hogy a program első részében felismerjék azt, hogy a valódi szervezeti nehézségeikről beszélünk és az aktív részvételükkel akut problémáik megoldására kapnak lehetőséget és eszközöket. De azért vannak még tartalékok ezen a téren, mint ahogyan a képzésben is általában. Magyarországon 3-5 ezer főre tehető azoknak a száma, akik projektmenedzsmentből élnek, és hozzávetőlegesen 20 ezer azoknak a száma, akik a munkaidejük egy részét töltik ezzel. Csak összehasonlításképpen: az Egyesült Államokban 140 ezer minősített projektmenedzser van.

- Erre a minősítésre utal a névjegykártyáján olvasható PMP rövidítés?

- Igen, ezt azt jelenti, hogy rendelkezem a szakma egyik mértékadó szervezete, a Project Management Institute által kiadott PMP (Project Management Professional) minősítéssel. A világon jelenleg 280 ezren tehetik ki a dolgozószobájuk falára ezt az oklevelet, Magyarországon körülbelül százan vagyunk. A Szinergiában 2003. óta sikeresen tartunk a PMP minősítéshez szükséges vizsgára felkészítő programokat gyakorlott projektmenedzserek részére.

További információ a projektmenedzsment  képzésekről itt olvasható:

S1 – Sikeres projekt módszertani alapjai – gyakorló és gyakorlatukat kezdő projektmenedzserek és projektszakemberek számára, PMP minősítési szintentartásához, alapok erősítéséhez
http://kepzes.szinergia.hu/S1.html

S2 – Menedzserből projektvezető – gyakorló és gyakorlatukat kezdő projektmenedzserek számára, akik vezetői eszköztárukat szeretnék csiszolni, „jó példákat” elsajátítani
http://kepzes.szinergia.hu/S2.html

S4 – PMP vizsga felkészítő kurzus – tapasztalt projektmenedzser szakemberek számára, akik szeretnék megszerezni a PMP nemzetközi projektmenedzseri minősítést
http://kepzes.szinergia.hu/S4.html

T1 – Programmenedzsment, projektportfolió-menedzsment – ajánljuk közép- és felsővezetők számára, projekt megbízóknak és projektiroda vezetőknek, akik több projekt együttes kezelésének problematikájával foglalkoznak
http://kepzes.szinergia.hu/T1.html

Eutanázia eperrel – kritika Almodóvar új filmjéről, A szomszéd szobáról 

Eutanázia eperrel – kritika Almodóvar új filmjéről, A szomszéd szobáról 

A globális felmelegedéstől és a klímaváltozástól félnek leginkább a magyar emberek

A globális felmelegedéstől és a klímaváltozástól félnek leginkább a magyar emberek

Mégsem engedik be Magyar Pétert a pécsi gyerekotthonba

Mégsem engedik be Magyar Pétert a pécsi gyerekotthonba

Képeken a Malajzián és Thaiföldön végigsöprő hatalmas árvíz

Képeken a Malajzián és Thaiföldön végigsöprő hatalmas árvíz