Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?
BrandChannel

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?

Ma már nem számít kirívó esetnek, ha valaki egy-két éven belül munkahelyváltásra szánja rá magát. Gondolta volna, hogy az X generációs (1965 és 1975 között született) szakemberek 64%-a fontolgatja, hogy új kihívást keres magának? Mit tehet azért, hogy a gyakori újratervezés helyett olyan munkahelyet találjon, ahol biztosítják az elvárásainak megfelelő körülményeket?

MTI Karrier

De mi lesz az orosszal?

Levélben kérte Ivan Vakarcsuk ukrán oktatási miniszter a felsőoktatási intézmények rektorainak a közreműködését annak a tervének a megvalósításában, amely az oktatás ukrán nyelvre történő átállítását tűzte ki célul 2012-ig az ország valamennyi felsőoktatási intézményében.

MTI Karrier

Kínai-magyar egyetemi kalandok

Diákcsere-programokról, tanulmányi, kutatási lehetőségekről szóló együttműködési megállapodást kötött a kínai Zhejiangi Wanli Egyetem (ZWU) és a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF).

MTI Itthon

Pest megyében a legtöbb iskolában nem lesz tanítási szünet

Levélben tájékoztatták az önkormányzat kezelésében lévő 40 Pest megyei iskola vezetőjét a tanítási szünet elrendelésének lehetőségeiről, a döntést pedig rájuk bízták - közölte Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés fideszes elnöke.

Tech

Láthatatlan számítógépek az életminőség szolgálatában

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszéke kezdeményezésére 2008. december 5-én megalakult és megkezdte működését a beágyazott számítógépes rendszerek területének kutatásával és fejlesztésével foglalkozó technológiai platform, amelyben hazai ipari vállalatok, egyetemek, kutató központok és a felhasználók stratégiai partnerként működnek együtt.

MTI Karrier

Egyetemi kar települ Esztergomba

Esztergom önkormányzata egy oktatási épületegyüttest és többmilliárd forintot biztosít a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek, hogy az intézmény a városban indítsa be információs technológiai karát - erről kedden írt alá megállapodást a polgármester és az egyetem rektora a városban.

MTI Karrier

PDSZ: újabb intézménybezárások várhatóak

A finanszírozási feltételek romlása miatt újabb intézménybezárások, összevonások, az osztály- és csoportlétszámok növelése várható a következő tanévtől is - prognosztizálta Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az idei évi közoktatási kilátásokat összegezve.

MTI Karrier

Új szakok a felsőoktatásban

Alkotóművészet és muzikológia, ökotoxikológus vagy akár barokk tanulmányok szakot is választhatnak a jövőben a hallgatók a Magyar Akkreditációs Bizottság legutóbbi, decemberi ülésén hozott döntése alapján. Ezek a képzési formák a december közepén megjelent felvételi tájékoztatóban még nem szerepelnek, a januári pótkötetbe kerülnek majd be.

MTI Karrier

Mitől jók a svájci egyetemek?

A zürichi műszaki egyetemen (ETH Zürich) 386 professzor oktat 14 ezer diákot, az intézmény a világ legjobb felsőoktatási intézményeinek rangsorában a 24. helyet foglalja el. A német egyetemek legjobbika, a müncheni Ludwig-Maximilians-Universität (LMU) a maga 657 tanárával és 44 ezer hallgatójával az 55. helyen áll -írja a Die Zeit című hamburgi hetilap.

MTI Karrier

A szülők helyzete is befolyásolhatta a TIMSS-felmérést

A szülők anyagi háttere, az iskola légköre és a tanárok demográfiai jellemzői egyaránt meghatározóak lehetnek abban, milyen teljesítményt nyújtanak a magyar diákok a nemzetközi TIMSS-vizsgálaton - olvasható a felmérés magyar nyelvű összegzésében.

MTI Karrier

Szakképzés az EU-ban

Megszavazta az Európai Parlament (EP) a tagállami szakképzési rendszerek harmonizálását, a képzés színvonalának emelését, valamint az intézmények és a tagállamok közötti könnyebb átjárhatóságot szorgalmazó ajánlást Strasbourgban.

MTI Karrier

Diploma csak ukránul?

Az ukrán oktatási miniszter szeretné elérni, hogy a diákok kizárólag csak ukrán nyelven szerezhessenek felsőfokú végzettséget egy névtelenül nyilatkozó ukrajnai rektor szeirnt - írja a karpatinfo.net információs portál.

MTI Karrier

Felvételi 2009: nem változik a minimális pontszám

Megjelentek a jövő évi felsőoktatási felvételi tájékoztatók: a továbbtanulni szándékozók összesen több mint 3200 képzési forma közül választhatnak majd - hangzott el a köteteket bemutató hétfői sajtótájékoztatón, Budapesten. A jelentkezés szabályaiban nincs változás.

MTI Itthon

A diákokat érő atrocitások miatt egyeztettek Keszthelyen

A diákokat érő utcai atrocitások az elmúlt hónapokban megszaporodtak Keszthelyen, ezért a város oktatási, pedagógiai intézményei a rendőrséggel és az önkormányzattal közösen egyeztető fórumot tartottak csütörtökön, a további esetek megelőzése érdekében.

1
58 59 60 61 62
72
„Nem járunk pszichológushoz” – Geszti Péter a házassága kulisszatitkairól vallott

„Nem járunk pszichológushoz” – Geszti Péter a házassága kulisszatitkairól vallott

Az új pápa minden, ami Trump nem: a tömegek hangja

Az új pápa minden, ami Trump nem: a tömegek hangja

A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei

A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei

Xabi Alonso bejelentette, hogy távozik a Bayer Leverkusentől

Xabi Alonso bejelentette, hogy távozik a Bayer Leverkusentől

Hol a vége? Már a tudósok sem annyira értik, mi történik a hőmérséklettel

Hol a vége? Már a tudósok sem annyira értik, mi történik a hőmérséklettel

A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

Pamela Anderson most máshogy meztelen

Pamela Anderson most máshogy meztelen

Egykori párttársai szerint Gyurcsány Ferencnek már korábban vissza kellett volna vonulnia

Egykori párttársai szerint Gyurcsány Ferencnek már korábban vissza kellett volna vonulnia

Nagyban csalt a kriptóval, elbukott, és most tizenkét év börtön vár rá

Nagyban csalt a kriptóval, elbukott, és most tizenkét év börtön vár rá

A címlapról ajánljuk