A norvég jóléti rendszert az egyenlőség és az igazságosság elveire építik. Minden állampolgárnak joga van az otthonteremtéshez, az oktatáshoz, a normális életszínvonalhoz és az egészségügyi ellátáshoz. Az állam kötelezettségei közé tartozik, hogy mindenkinek szavatolja a minimálbért, vagy a munkanélküli segélyt. A 2001-ben bevezetett szabályozás szerint az egészségügyi alapellátásért az önkormányzatok felelősek, a megyei körzetközpontok pedig a kórházi szolgáltatásokért. Az ellátás nem ingyenes – bár az emberek saját adóikból támogatják a rendszert –, egy orvosi konzultáció Norvégiában átlagosan 117 koronába (körülbelül 3500 forintba) kerül. Ugyanakkor ha az alapellátás igénybevétele egy évben eléri az 1370 koronát, akkor e fölött az állam finanszírozza a kezeléseket, a gyógyszert.



A kórházak nagy része 100 százalékos állami tulajdonban van, a magántőkét korlátozva engedik csak be a szektorba. Igaz, a norvég egészségügyi rendszert az olajipar bevételeiből felduzzasztott költségvetés képes finanszírozni külső segítség nélkül is, kórház-privatizációra náluk nincs szükség. A 2001-es kórházreform alapján ismét a kormányzat birtokolja a tulajdonosi jogokat, a munkát 5 regionális egészségügyi hatóság és 33 helyi kórházi tröszt végzi helyi szinten. Állami kórházakban 13 ezer ágy, magánkórházakban pedig mintegy ezer ágy áll a betegek rendelkezésére. A kevés orvos miatt ismerős fogalom viszont a várólista, ugyanakkor még a legeldugottabb hegyvidéki településeket is rendszeresen vizitálja helikopterrel egy-egy körzeti doktor.



„A betegjogok terén idén szeptemberben új törvényjavaslat kerül a parlament elé, amely kimondaná: minden beteg esetében betegségéhez mért kezelési időt kell meghatározni, s ha ezen időszakban a várólisták miatt ezt a norvég egészségügyi ellátás nem tudja biztosítani, akkor állami költségen magánkórházakban, vagy külföldi intézményekben kell a beteg kezeléséről gondoskodni – mondta el Bjorn Magne Eggen, a norvég egészségügyi minisztérium kórháztulajdonlási osztályának vezetője.



A betegek állami költségen való külföldi kezeltetése speciális esetekben (például szívműtétek) már az 1980-as évektől kezdve működik. A központi költségvetési pénzek 9,5 százalékát az egészségügyre fordítják, az egy főre jutó egészségügyi ráfordítás mértéke szerint Norvégia az Egyesült Államok és Svájc után a harmadik a világon. A magas átlagjövedelmek és életszínvonal, a jó szolgáltatások és az egészséges életmód presztízse miatt a norvég társadalom általános egészségi állapota jobb, mint az európai átlag. Magas a várható élettartam is: a nőké 81 év, a férfiaké pedig 76 év. A norvégok bérük 7-8 százalékát fizetik be a társadalombiztosítási alapba. A TB forrásainak 70 százaléka a járulékokból, 30 százaléka pedig az állami támogatásokból adódik össze.



„Az állami társadalombiztosítónak minden norvég állampolgár elvileg a tagja, az intézmény a polgároknak pénzügyi helyzetüktől függetlenül nyújt megbízható, inflációkövető öregségi nyugdíjat, illetve özvegyi és rokkantnyugdíjat. A nyugdíjba vonulás alsó életkori határa a férfiak és nők esetében is a 67. életév. Legalább 40 év Norvégiában élés után minden nyugdíjba vonuló alanyi jogon megkapja az évi minimum 13 ezer eurós nyugdíjat” – közölte Leif Norli, a norvég szociális minisztérium társadalombiztosítási osztályának igazgató-helyettese.



Norvégia nem szabadítja fel munkaerőpiacát, de könnyíti a munkavállalási engedélyek beszerzésének jelenlegi rendszerét. "A skandináv országban zökkenőmentesen kaphat majd munkavállalási engedélyt az, akinek van lakhatási engedélye és olyan munkaszerződése, amelyben a meghatározott bér- és munkafeltételek megfelelnek az adott ágazat kollektív szerződésében foglaltaknak" – mondta el Cathrin Bretzeg, az önkormányzati és vidékfejlesztési minisztérium államtitkára. Norvégia nem tagja az EU-nak, de az Európai Gazdasági Térség (EGT) megállapodásai révén határai nyitva állnak az uniós államok munkavállalói előtt. A májusban csatlakozó új tagállamoknak azonban egy átmeneti időszakkal kell számolniuk Norvégia esetében is. A legnagyobb munkaerő-szükséglet az építőipar és az egészségügy területén érezhető, de más ágazatokban is tér nyílhat a kelet-európai munkavállalók előtt.



Az átmeneti időszakban először két év múlva fogják a folyamatokat értékelni, majd azt követően évente. Ha azt tapasztalják, hogy a munkaerőpiac és a szociális ellátórendszerek nincsenek veszélyben, akár már 2006-ban érvénybe léphet a munkaerő korlátozásmentes mozgása Norvégiában is. A skandináv ország el akarja kerülni, hogy felboruljon jóléti rendszere, és hogy az olcsóbb munkaerő bevándorlása miatt a bérek csökkenjenek.



Más európai országokhoz hasonlóan Norvégiában is egyre nagyobb kihívást jelent a bevándorlás. Tavaly mintegy 14600 menekült érkezett a skandináv országba, ügyüket egyénileg bírálják el, s átlag 65 százalékuk kérelmét megalapozatlanság miatt elutasítják. A letelepedési engedélyt kapók ezt követően kötelező norvég nyelvtanfolyamon vesznek részt, majd képzettségüknek megfelelő állást keresnek nekik az országban, hogy minél hamarabb beilleszkedjenek a norvég társadalomba. Az urbanizáció folyamatát azzal próbálják kompenzálni, hogy adókedvezményeket adnak a kisebb településekre, illetve a kevésbé vonzó északi térségekbe költözőknek.



Maráczi Tamás (Panoráma)