Tetszett a cikk?

Számítások szerint a jövő évtől elejétől kezdve Németországban minden negyedik tartósan munka nélküli elesik az állami juttatástól. A feltételezést a Berliner Zeitung című lap közölte, ám a nürnbergi központi munkaerő ügynökség azt mondta, hogy ez a becslés 2003-ból származik, végleges adatot akkor lehet majd közölni, ha már az összes kérvényt kiértékelték.

Németországban nagyjából egyforma alapösszeget határoztak meg a tartósan munkanélküliek és a szociális segélyben részesülők számára, s az elnevezés is egy lenne (Arbeitslosengeld II.). Ám a jogosultság megállapításánál olyan tényezőket is figyelembe vesznek, hogy mennyit keres a házas- vagy élettárs, s milyen a tartósan munkanélküli vagyoni helyzete. Nürnbergben arra számítanak, hogy a számításba jövők 10-15 százaléka be sem ad kérelmet, mert eleve nullának ítéli az esélyeit. A rendszer a jövő év elején lépne életbe. Az új munkaerő piaci szabályozás ellen szombaton Nürnbergben ezrek tüntettek. Elvben a munkanélküliségi pénzre mintegy kétmillió, eddig segélyezett ember lenne jogosult, valamint körülbelül egymillió munkaképes szociális segélyen élő. (MTI)
Németh Balázs szerint Caramel „az ellenzéki média zsoldjában” áll

Németh Balázs szerint Caramel „az ellenzéki média zsoldjában” áll

Orbán a CPAC-en: „Itt áll előttünk meztelenül az egész Soros-birodalom. Elég ronda látvány”

Orbán a CPAC-en: „Itt áll előttünk meztelenül az egész Soros-birodalom. Elég ronda látvány”

Hamvay Péter: Kiégett a félelemrelé

Hamvay Péter: Kiégett a félelemrelé

A kormányinfón láthattuk, hogyan próbálta védeni Gulyás Gergely a védhetetlent

A kormányinfón láthattuk, hogyan próbálta védeni Gulyás Gergely a védhetetlent