szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Fábián János, a Storck Hungária Kft. ügyvezető igazgatója látja el 2006. január 1-től az európai édesipari konszern regionális vezetői teendőit. A szakember által irányított, úgynevezett Europe Central South East régióhoz tartozó alrégió Magyarország mellett Romániát, Bulgáriát és Macedóniát foglalja magába.

A berlini székhelyű édesipari konszern az év elején átalakította európai szervezeti felépítését, hogy az új piacokon is hatékonyabban tudjon reagálni a kihívásokra. A már korábban is létező regionális egységeket alrégiókra osztotta fel, amelyek élére a leányvállalatok vezetői közül neveztek ki menedzsereket. Az ügyvezető igazgatói teendőket Magyarországon öt éve ellátó Fábián János a hazai forgalom megtriplázásával ajánlotta magát az új pozícióra.

Fábián János feladata elsősorban a stratégiai tervezés, mivel az általa vezetett alrégiókba olyan országok kerültek be, ahol nincs leányvállalat. A termékek pozícionálása, az árak kialakítása és a médiavásárlás területén az új struktúra nagyobb hatékonyságot ígér, hiszen az eddig is aktív disztribúciós partnereknek nem voltak speciális ismeretei ezeknek a feladatoknak az ellátásához.

„Románia, Bulgária és Macedónia komoly piaci potenciállal rendelkezik, ami már a mostani értékesítési volumenben is megmutatkozik. A vásárlóerő növekedése miatt azonban átfogóbb stratégiai szemléletre van szükség, hogy a Storck ezekben az országokban is növelni tudja piaci részesedését” – fejtette ki Fábián János. A frissen kinevezett regionális vezető Bulgária és Románia esetében a küszöbön álló EU-csatlakozásra is felhívta a figyelmet. A délkelet-európai államok integrációja jelentős kihívást jelent, s e téren a Magyarországon megszerzett tapasztalatokat hasznosítani kívánja a Storck.

hvg.hu Karrier

Új munkahely: a hét leggyakoribb hiba, amit egy vezető elkövethet

Az új munkahely általában bizonyítási kényszert is jelent. Hiszen az új kollégák még nem tudják, mire vagyunk képesek, így hát igyekszünk magunkból kihozni a maximumot. Ez a pluszmotiváció beosztotti munkakörben még lendíthet is karrierünkön, vezetői pozícióban azonban nem várt konfliktusokat eredményezhet – figyelmeztet a Fischer Gärtner német vállalati tanácsadó cég. Íme a 7 leggyakoribb hiba, amit egy lelkes új vezető elkövethet.

Karrier

Magyar középvezetőket keresnek Brüsszelben

Október végéig 255 magyar helyezkedett el az Európai Bizottságnál. A magyar állampolgárok számára fenntartott brüsszeli állások közül a felső vezetői tisztségek szinte mindegyike gazdára talált, azonban a középvezetői állásoknak még csak kevesebb mint a negyedét töltötték fel a magyarok.

MTI Gazdaság

Távoznak a Heineken vezetői

Két felsővezető is távozik a holland Heineken családi tulajdonú söripari csoporttól. Október elején távozik Thony Ruys vezérigazgató és Karl Büche, az igazgató tanácsnak a 2003-ban megszerzett osztrák Brau Unionért felelős tagja.

Idén sokkal több villanyautó eladásával számol a Xiaomi

Idén sokkal több villanyautó eladásával számol a Xiaomi

Grönlandra látogat Trump fia

Grönlandra látogat Trump fia

Trump vámjai miatt kirúgja a Panasonic a kínai beszállítóit

Trump vámjai miatt kirúgja a Panasonic a kínai beszállítóit

Az MSZP szerint 13 milliárd forintos veszteség keletkezett a Vodafone-adásvételkor

Az MSZP szerint 13 milliárd forintos veszteség keletkezett a Vodafone-adásvételkor