szerző:
euractiv.hu
Tetszett a cikk?

A spanyol kormány fizetést adna azoknak a prostituáltaknak, akik felhagynak az „ősi mesterséggel”. A munkaügyi és szociális miniszter, Jésus Caldera Sanchez-Capitan jelentette be a parlamentben: vizsgálják a lehetőséget, hogy havi 432 eurót (mintegy 109 ezer forintot) fizessenek azoknak az idősebb prostituáltaknak, akik abbahagynák eddigi tevékenységüket, de nem jutnak munkához.

A miniszter megkerülte a választ a kérdésre, hogy a hatóságok ezzel a döntéssel legalizálják-e a prostitúciót. Mint mondta, minden régió maga dönti el, hogy milyen lehetőséggel kíván élni. A miniszter ezzel Katalóniára utalt, ahol a térségi kormány nemrég szigorította az utcai prostitúció elleni fellépést, s rendőri segítséggel igyekszik hatósági felügyelet alatt tartható vöröslámpás házakba terelni az „iparág” képviselőit.

A miniszter most ismertetett terve egyelőre a 45 évnél idősebb nőkre és férfiakra vonatkozik, akik 11 hónapig kapnák a fizetést. A spanyol sajtóhírekből egyelőre nem derül ki, hogy a kormányzati pénzért mit kell nyújtani a prostitúció feladásán kívül, miként az sem, hogy miként lehet igazolni a „jogosultságot”, vagyis hogy miként tartják nyilván a hatóságok az érintetteket.

A spanyol kormány prioritásnak tekinti a prostitúció, a szexrabszolgaság elleni harcot, aminek humanitárius szempontok mellett az is oka, hogy az országba bevándorlók közül nagyon sokan testük áruba bocsátásával tartják fenn magukat, ez pedig a szervezett bűnözés melegágya.

MTI Világ

Magyar prostituáltak a monacói Forma-1-es futam idején

Egy svájci marketingcég magyar, litván és bolgár lányok bájaival kívánt kedveskedni ügyfeleinek a múlt hétvégi monacói Forma 1-es futam alatt, akik fejenként 15 ezer eurót kaptak a luxusjachton nyújtott párnapos szolgáltatásokért - adta hírül a Libération című francia napilap.

Itthon

Magyar prostituáltexport

Budapesti "munkaközvetítő" cégekhez vezetnek a Firenzében magyar-olasz-norvég rendőrségi együttműködéssel leleplezett lányfuttató hálózat szálai. A bizonyítási eljárást nehezíti, hogy az eddigi adatok szerint a - gyakran csak alkalmi - prostituáltak önként jelentkeztek a jól fizető külföldi munkára.

MTI Világ

Állásközvetítőn keresztül verbuválna munkaerőt egy prostituált

Szexipari állásokkal kellene szélesíteni a munkaközvetítő irodák ajánlatait - szorgalmazzaegy híres berlini prostituált, aki a madámságig vitte. Molly Luft nemrégiben adta el ismert bordélyát, most pedig egy bárt működtet. Szerinte a szexiparnak állandóan új önkéntesekre van szüksége, Németországban pedig rendkívül súlyos a munkanélküliség.

Autó után kötött koporsóval drifteltek egy körfogalomban – videó

Autó után kötött koporsóval drifteltek egy körfogalomban – videó

Biden 8 milliárd dolláros fegyverszállítmányt küldhet Izraelnek

Biden 8 milliárd dolláros fegyverszállítmányt küldhet Izraelnek

Bese atyát tűzte műsorára a közmédia, az elcsábulásról beszélgetett Eperjes Károllyal

Bese atyát tűzte műsorára a közmédia, az elcsábulásról beszélgetett Eperjes Károllyal

Nem közölt a Washington Post egy rajzot, amin Jeff Bezos egy zsák pénzzel hódol Trump szobra előtt

Nem közölt a Washington Post egy rajzot, amin Jeff Bezos egy zsák pénzzel hódol Trump szobra előtt