szerző:
MTI

Csaknem 350 ezer munkavállaló érkezett Nagy-Britanniába az új kelet-európai EU-tagállamokból az unió bővítése óta, ami sokszorosa a brit kormány által adott előzetes becsléseknek, nincs azonban bizonyíték arra, hogy a keletiek brit állampolgárokat szorítanának ki a munkapiacról – ez derül ki két illetékes brit minisztérium kedden kiadott új felméréseiből, amelyek szerint magyarok alig vannak az új munkavállalók között.

Brit munkásbakancs. 350 ezren léptek
© redtv.org
A londoni belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint 2004 májusa, vagyis a nyolc kelet-európai tagjelölt ország EU-taggá válása és 2005 decembere között összesen 345 ezer térségbeli állampolgár jegyeztette be nagy-britanniai munkavállalását.

Nagy-Britannia a legnagyobb olyan EU-gazdaság, amely a bővítés pillanatától megnyitotta munkapiacát az új keleti tagállamok előtt, lemondva a csatlakozási szerződés által lehetővé tett hétévi átmeneti korlátozásról. A munkáspárti brit kormány ezt annak idején azzal indokolta, hogy az átlagos uniós ütem háromszorosával növekvő brit gazdaság munkaerőhiánnyal küszködik, és egyébként is legfeljebb évi 5-13 ezer tartós munkavállaló érkezése várható a keleti EU-térségből.

A számok ezt az előrejelzést azóta sokszorosan meghaladták – a kedden közzétett friss belügyminisztériumi statisztika alapján csak a tavalyi utolsó negyedévben 50 ezer új kelet-európai munkavállalót vettek nyilvántartásba Nagy-Britanniában –, de a tárca jelentése szerint a keletiek fontos és üres állásokat töltenek be, elősegítik a közszolgáltatások működtetését és „kedvező módon járulnak hozzá a brit gazdaság és társadalom fejlődéséhez”.

Ugyancsak kedden közzétett jelentésében a brit munka- és nyugdíjügyi minisztérium (DWP) azt írta: nincs észlelhető jele annak, hogy a kelet-európaiak érkezése miatt tavaly növekedett volna a munkanélküli ellátásért folyamodó britek száma.

A tárca által kiadott részletes, 70 oldalas statisztikai összefoglaló szerint a Nagy-Britanniába érkező keleti munkavállalók között óriási többségben vannak a lengyelek: ők teszik ki a teljes állomány 58 százalékát. Őket követik a litvánok és a szlovákok 14, illetve 11 százalékkal. A legkevesebb munkavállalót küldő három ország – Szlovénia, Észtország és Magyarország – részaránya egyaránt 5 százalék alatti.

Az állásukat eddig bejegyeztető magyar munkavállalók száma 8 ezer körüli, ami abból a statisztikából derül ki, amelyen a DWP az egyes keleti EU-tagállamok saját népességéhez méri Nagy-Britanniában munkát vállaló polgáraik arányát. Ez a táblázat azt jelzi, hogy – a 2005 szeptemberi állapot szerint – a teljes magyar lakosság 0,08 százalékának volt bejegyzett állása a brit munkapiacon, s ez a második legalacsonyabb arány Szlovénia 0,01 százaléka után.

A hazai lakossághoz mérten a legnagyobb arány a Nagy-Britanniában dolgozó litván munkavállalóké: ők hazájuk teljes népességének 1,14 százalékát teszik ki. Lengyelország ezen a skálán a negyedik, 0,44 százalékkal.

MTI Karrier

Már 230 ezer kelet-európai munkakereső Nagy-Britanniában

Több mint 230 ezer kelet-európai érkezett egyetlen év leforgása alatt, ez év június elejéig, munkát vállalni Nagy-Britanniába - olvasható egy friss brit kormányjelentésben. Ez aláhúzza, hogy korábban úgy becsülték: az EU kiszélesítésével legfeljebb évi 13 ezer munkás érkezik majd Kelet-Európából.

MTI Karrier

Nyomorgó keleti munkavállalók Nagy-Britanniában

A BBC kelet-európai új EU-tagországokból érkező munkavállalók sorsáról szóló műsora szerint a bővítés utáni kevesebb mint egy évben tízszer annyian jelentkeztek nagy-britanniai munkahelyekre a térségből, mint amennyit a kormány éves átlagban várt.

hvg.hu Gazdaság

Megéri-e Nagy-Britanniában dolgozni?

Hazánk uniós csatlakozása óta havonta átlagosan 400-500 magyar talál munkát Nagy-Britanniában. Ám nem mindenkinek éri meg a szigetországban dolgozni: a legtöbbször gyári, konyhai, vagy szociális munkát kínálnak. Az átlagfizetés maximum 6 font óránként.

MTI Karrier

Kelet-Európába tartanak a brit orvosjelöltek

Neves kelet-európai, köztük magyar egyetemek kínálnak a hazainál jóval olcsóbban megszerezhető orvosi diplomát a brit orvosjelölteknek, akik élnek is a lehetőséggel, a brit orvosi szakmának azonban ez nem nagyon tetszik - írta a The Sunday Times.

eurohirek.hu Karrier

Brit harc a munkaidőért és 96 ezer új ír munkahely

Nagy-Britannia újfent védelmére kelne a hosszabb munkahetet biztosító brit hagyománynak. London várhatóan a kivételek fenntartási lehetőségét kéri a tagországok munkaügyi minisztereinek csütörtökön ülésező tanácsától. Írországban pedig gombamód szaporodnak a munkahelyek, és az új állások közül sokat a Kelet-Európából bevándorlók töltenek be.

eurohirek.hu Karrier

Nagy-Britannia ismét harcba indul a hosszabb munkaidőért

Az Egyesült Királyság újfent védelmére kíván kelni a kontinentálisnál hagyományosan hosszabb brit munkahétnek. London várhatóan a kivételek fenntartási lehetőségét kéri a tagországok munkaügyi minisztereinek csütörtökön ülésező tanácsától.

Cicás kontent másképp: ha valami, ez gyorsan hoz profitot

Cicás kontent másképp: ha valami, ez gyorsan hoz profitot

Ezermilliárd euró Orbánt is behúzta a klímavédelmi harcba

Ezermilliárd euró Orbánt is behúzta a klímavédelmi harcba

Lassan nincs olyan üzletág, amelyben ne lenne játékos a TV2 tulajdonosa

Lassan nincs olyan üzletág, amelyben ne lenne játékos a TV2 tulajdonosa

Nem lehet többé 1 forintért parkolni a Budai Várban

Nem lehet többé 1 forintért parkolni a Budai Várban

Milliárdos büntetést kapott a Vodafone a GVH-tól

Milliárdos büntetést kapott a Vodafone a GVH-tól

Tizenegy autó karambolozott az M1-M7-es kivezetőn, komoly a torlódás

Tizenegy autó karambolozott az M1-M7-es kivezetőn, komoly a torlódás