szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több mint 230 ezer kelet-európai érkezett egyetlen év leforgása alatt, ez év június elejéig, munkát vállalni Nagy-Britanniába - olvasható egy friss brit kormányjelentésben. Ez aláhúzza, hogy korábban úgy becsülték: az EU kiszélesítésével legfeljebb évi 13 ezer munkás érkezik majd Kelet-Európából.

A nagy kelet-európai munkavállaló seregből a jelentés szerint 131 ezer a lengyel, de egyes szakmunkások a vártnál kevesebb érkeztek a brit munkaerő-piacra, például a hazájában általában elég keveset kereső bádogosból kevesebb mint 100 fő. A munkaerőt küldő ország lakosságához mérten viszont Litvániából érkeztek legtöbben munkát vállalni Nagy-Britanniában: összesen 34 ezren.

A brit földre érkezett munkaerő nagy többsége 18 és 34 év közötti, a férfiak részaránya 60 százalék, jellemzően nincs családjuk, és igen kevesen kérnek társadalombiztosítást, szociális támogatásokat.

MTI Karrier

FT: be kell engedni az EU-ba a kelet-európai munkaerőt

Az Európai Unió új tagországainak munkaerejét sújtó nemzetközi korlátozások felszámolását sürgette a Financial Times brit pénzügyi-politikai lap a brüsszeli kiadásának szerdai vezércikkében, azzal érvelve, hogy a bevándorló alkalmazottak segíthetnek elérni azt a gazdasági lendületet, amelyre az uniónak szüksége van.

hvg.hu Gazdaság

Ahol örülnek a kelet-európai munkaerőnek

A kelet-európai munkavállalók a brit vállalkozások számára "értékes forrásnak" bizonyultak az EU-bővítés óta eltelt egy évben - írja egy friss felmérésre hivatkozva a Financial Times.

MTI Világ

Elmaradt a kelet-európaiak rohama az EU-bővítés után

Megalapozatlannak bizonyultak az EU 15 régebbi tagországának félelmei, hogy olcsó kelet-európai munkaerő árasztja el őket a szervezet tavaly májusi bővítését követően - állapította meg szerdai számában a Die Presse című osztrák napilap.

MTI Karrier

A kelet-európai országok munkaerőpiacát elemzi a Le Monde

A tíz újonnan csatlakozott EU-tagállamból nyolc alig egy évtized alatt váltott át sikeresen a tervgazdálkodásból a piacgazdaságra, s nézett szembe a munkanélküliség problémájával, amely viszont a bővítés pillanatában a 8,1 százalékos átlagról 8,9 százalékra emelkedett az Európai Unióban – írja keddi számában a Le Monde.

MTI Karrier

Biztonsági ellenőrzéseket kezd az EU kelet-európai építkezéseken

Felvilágosító kampányt indít az Európai Bizottság az Európai Unió új tagországaiban az építkezéseken dolgozók biztonságának növelése érdekében, és ezt ellenőrzésekkel, a veszélyeshetőségek felmérésével és azok kiküszöbölésére tett javaslatokkal toldja meg – jelentette be az EU végrehajtó testülete pénteken Brüsszelben.

Több kamaszt is megkéselt egy társuk egy Irkutszk környéki házibulin

Több kamaszt is megkéselt egy társuk egy Irkutszk környéki házibulin

Mészáros Lőrinc cégétől bérel 72 millió forint értékben autókat az Állatorvostudományi Egyetem

Mészáros Lőrinc cégétől bérel 72 millió forint értékben autókat az Állatorvostudományi Egyetem

„Rettenetesnek éltük meg a tehetetlenséget” – személyes élményből indult a magyar-francia fejlesztés, amely demenciával élők százezrein segíthet

„Rettenetesnek éltük meg a tehetetlenséget” – személyes élményből indult a magyar-francia fejlesztés, amely demenciával élők százezrein segíthet

Annyi pénzt szerencsejátékoztunk el tavaly, hogy Nagy Márton 100 milliárd forint osztalék kifizetését rendelte el

Annyi pénzt szerencsejátékoztunk el tavaly, hogy Nagy Márton 100 milliárd forint osztalék kifizetését rendelte el