szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A tavaszi álláspiaci boom a későn kapcsoló cégeknek sokba kerülhet, a jól tárgyaló szakemberek viszont jól járhatnak.

Tavasszal több okból is felélénkül az álláspiac. Vannak cégek, amelyek pénzügyi éve egybeesik a naptári évvel, s az év indításával és a piac ünnepek utáni feléledésével összefüggő teendők lezárultával egyre több operatív teendővel kezdenek el foglalkozni. Ilyen például a stáb feltöltése és az előrelátható éves faladatoknak megfelelő formába hozása. Általában véve pedig igaz, hogy a naptári év végén sok munkaerő szabadul fel, s a cégek erre számítva sok pozíciót nyitnak meg. A folyamat március közepére éri el csúcspontját, s a lendület egészen májusig kitart, amikor a nyár közeledtével a munkaerőpiacon elkezdődik a nyári szezonális visszaesés.

A cégeknek persze az az érdekük, hogy a megfelelő embereket (a szakértelmet kívánó állásokra és a vezetői posztokra) koratavasszal szerződtetni tudják, így a betanulási és akklimatizációs időszak után még az első félévben érdemi munkát várhatnak tőlük. Azok a cégek, amelyeknek nincsenek meg a jelöltjeik március elejére, többnyire időzavarba kerülnek, s egyre komolyabb áldozatokat hajlandóak meghozni egy-egy jó szakemberért, hiszen ha most elmulasztják a stáb feltöltését, erre igazi esélyük már csak ősszel lesz. Ez a munkavállalók szempontjából azt jelenti, hogy egyre jobb alkupozícióba kerülnek. (Természetesen akinek sürgős az állásváltoztatás, maga is bajba kerülhet, ha a felfelé ívelő piaci időszakot nem tudja kihasználni.)

Mindezek miatt a következő tippeket érdemes szem előtt tartani a tavaszi szezon előrehaladtával:

1. Éreztetni kell, hogy a munkahelyváltás nem létszükséglet a meghirdetett pozícióra jelentkező számára.

2. Érzékeltetni kell emellett, hogy a meghirdetett állás olyan szakmai kihívásokat ígér, amelyek megérik a komoly megfontolást.

3. Érzékeltetni kell, hogy az elvégzendő feladat nem csak szakmai kihívást jelent, de egyben azt is, hogy a jelölt magas, elismerést kiváltó színvonalon kívánja ellátni ezt a munkát, másként az egésznek számára nem is volna értelme.

4. Érzékeltetni kell, hogy a gyors munkahelyváltás miféle problémákat, jelenlegi munkájának lezárásában, átadásában miféle nehézségeket jelentene. S a jelenlegi munkaadója iránti lojalitása is nehézzé tesz egy ilyen jellegű döntést.

5. Érzékeltetni kell, hogy az új potenciális munkaadó érdekeit is hajlandó szem előtt tartani a jelölt, de ez a megfelelő feladat mellett csak akkor éri meg, ha megfelelő kompenzációban részesítik. Ez akár a kínáltnál magasabb jövedelemben, egyszeri állásváltási támogatásban, vagy a meghirdetettnél szélesebb hatáskörben, nagyobb önállóságban, vagy egyéb juttatásokban is megnyilvánulhat.

+1 Nagyon kell rá ügyelni, hogy a tárgyalás ne menjen át követelődzésbe, s főleg, hogy megalapozatlanul nem szabad túlságosan kemény pozíciót felvenni, mert az visszaüthet. Kideríthetik az új munkaadó emberei, hogy a jelölt alkupozíciója nem is olyan kemény, vagy egyszerűen mégsem fizetik meg a túlságosan magas árat. A finom egyensúlyozás a tárgyalás során elismerést válthat ki. S persze a régi szabály itt is érvényben van: pénzről először mindig az álláskínáló beszéljen.

Karrier

Az intelligens béralku 11 parancsolata

Aki új munkahelyet keres, annak fel kell mérnie, hogy az adott pozíció szakmai céljainak megfelel-e, a cégkultúrát el tudja-e fogadni, a kvalitásait elismerik-e, s eleget fizetnek-e majd a szolgálataiért? A béralku során legalább ezeket figyelembe kell venni az elégedettség elérése érdekében.

hvg.hu Karrier

Erre jó figyelni béralku idején

A béralku olyan, mint a keringő. A munkaadó és a munkavállaló jól meghatározott koreográfia szerint lépdelnek. A tánc lehet egészen rövid és meglehetősen hosszú is, s addig tart, amíg a szinkront meg nem találják, vagy az erőlködést eredménytelennek nyilvánítva felhagynak a további próbálkozással. E tánc alapkérdése is az azonban, hogy ki vezeti a másikat?

Karrier

Hatékony béralku

Az a magyar munkavállaló, aki átlagosnak mondható, azaz havi 100 ezer forintos havi bért szeretne kapni az új munkahelyén, akár 20 ezer forinttal kevesebbel is kénytelen lehet beérni, ha rosszul alkuszik. Alább közreadunk néhány tanácsot ennek elkerülésére.

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Támadást indított az ukrán hadsereg Kurszknál

Támadást indított az ukrán hadsereg Kurszknál

Alaposan megváltozik annak az agya, aki sokat (vagy keveset) olvas

Alaposan megváltozik annak az agya, aki sokat (vagy keveset) olvas

Különkiadással jelentkezik a Charlie Hebdo a terrortámadás 10. évfordulóján

Különkiadással jelentkezik a Charlie Hebdo a terrortámadás 10. évfordulóján