szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Főként a november óta előkészületben lévő törvények megvitatása, illetve azok várható hatása jelenti majd a legtöbb feladatot az érdekvédelem számára, de azt már most kérik a szakszervezetek a kormánytól, hogy gondoskodjék a korábbi érdekegyeztető tanácsi megállapodások jogfolytonosságáról– közölte az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének(ASzSz) elnöke.

Borsik János egy zalaegerszegi tanácskozáson kedvezőnek nevezte, hogy a leendő miniszterelnök a hivatalba lépését követő napra, június 10-re kezdeményezte az Országos Érdekegyeztető Tanács(OÉT) összehívását. Borsik kijelentette:: „az ülésen kérni fogom, hogy a kormány a korábbi OÉT-megállapodások jogfolytonosságát biztosítsa".

Az ASzSz-elnök szerint számukra nem az új kormányprogram, hanem „a tavaly november óta előkészítés alatt álló törvénytervezetek”, illetve azok várható hatása, a „szakszervezeteket is megmozgató” államháztartási hiánykiegyenlítés és a konvergencia-program körülményei jelentik majd a legtöbb feladatot. Az új ciklus első felében „hosszú és nehéz tárgyalásokra” számít a szövetség vezetője az ezekkel, valamint a munka világával, a nyugdíjreformmal, a minimálbérrel és a nyugdíjkorhatárral kapcsolatos kérdésekben.

„Továbbra is azt képviseljük, hogy ne gazdasági lobbik határozzák meg a kormányzati döntéseket és nem engedjük, hogy esetleg rugalmas kerettörvénnyé silányítsák a Munkatörvénykönyvet. Számunkra sarkalatos kérdés marad a megállapodások betartása, a tárgyalásos érintkezés, illetve a társadalmi igazságosság érvényesítése a magasabb jövedelműek fokozott tehervállalása által" - hangsúlyozta Borsik János.

MTI Karrier

Pert nyertek jogerősen a péti szakszervezeti vezetők

Munkaügyi pert nyert csütörtökön jogerősen a péti Nitrogénművek Rt. négy dolgozója - valamennyien a Nitrogén Összefogás Szakszervezet tisztségviselői és az üzemi tanács tagjai -, akiket 2005. augusztusában rendkívüli felmondással bocsátottak el a cégtől.

MTI Itthon

Szakszervezeti követelések május 1-re

Az országos szakszervezeti szövetségek a foglalkoztatás javításáért, a munkavállalói jogok érvényesítéséért és a magyarországi bérek uniós felzárkóztatásáért emelnek szót május elsejei megmozdulásukon a fővárosban - közölte Szabó Enikő, a rendezvény kommunikációs vezetője vasárnap.

MTI Karrier

Egyeztetést akarnak a szakszervezetek az új kormánnyal is

A szakszervezetek folytatni kívánják a korábbi években elkezdett egyeztetést a kormánnyal annak érdekében, hogy a költségvetési hiány, az államadósság csökkentése során olyan megoldásokat keressen, amely figyelembe veszi a munkavállalói érdekeket. Egyebek között ezt hangsúlyozták a szakszervezeti konföderációk vezetői az előzetes választási eredményeket kommentálva.

MTI Karrier

Szakszervezeti kifogások a menedzseri végkielégítések miatt

Jogi úton kellene megoldani, hogy az állami vállalatoknál tevékenykedő menedzserek ne kaphassanak a közvéleményt joggal felháborító, irreálisan magas végkielégítéseket – hangsúlyozta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén, ahol a Munka törvénykönyve módosításáról is vitatkoztak a felek.

MTI Karrier

Szakszervezetekkel egyeztetett Gyurcsány Ferenc

A hat országos szakszervezeti konföderáció vezetőivel tárgyalt kedden Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök, Kiss Péter az MSZP és Kuncze Gábor az SZDSZ nevében a kormányprogram főbb elemeiről.

Az iskola bejáratánál állt meg a szíve egy 16 éves lánynak Szarvason

Az iskola bejáratánál állt meg a szíve egy 16 éves lánynak Szarvason

Drágábbak lettek a használt autók, mégis többen keresik őket

Drágábbak lettek a használt autók, mégis többen keresik őket

Óriási erdőtűz pusztít Los Angeles egyik előkelő negyedében

Óriási erdőtűz pusztít Los Angeles egyik előkelő negyedében

A szakszervezetekkel kötött megállapodás után 300 millió euróval csökkentik a Volkswagen vezetőségének bérét

A szakszervezetekkel kötött megállapodás után 300 millió euróval csökkentik a Volkswagen vezetőségének bérét