szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Jövőre is a már ismert trendek uralják majd a hazai munkaerőpiacot: kevés a szakember és a mérnök, a munkavállalók pedig nem szívesen változtatnak lakóhelyet egy jobb állás kedvéért, a Trenkwalder-Multiman munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cég előrejelzése szerint.

A korábbi várakozások ellenére sem érkeznek szakemberek a környező országokból, így továbbra is keresettek Magyarországon a hegesztő, lakatos, technikus szakemberek, a nehézgép-kezelők, de a magasan képzett szakemberekből, például gépészmérnökökből, informatikusokból és minőségbiztosítási szakértőkből is állandó a hiány - olvasható a cég elemzésében.

A vállalatok versenyképességének megőrzése szempontjából a kölcsönzött munkaerő ideális, hiszen az állomány rugalmasan az igényekhez igazítható, ugyanakkor a kölcsönbeadó cég az alkalmazottak számára ugyanazt a biztonságot, legális foglalkoztatást nyújtja, mint bármilyen más munkahely. Magyarországon jelenleg a foglalkoztatás 1,4 százalékát a munkaerő-kölcsönzés teszi ki.    

A munkaerő-kölcsönzés során a munkavállalók a kölcsönző cégnél állnak alkalmazásban, így a vállalatok rugalmasan reagálhatnak a piac változásaira, megőrizve versenyképességüket. Ugyanakkor a munkavállaló számára ez a konstrukció ugyanolyan biztonságot nyújt, mint bármilyen más alkalmazotti viszony. A munkaerő-kölcsönzés jelentősen csökkenti a fekete és szürke jövedelmeket a magyar gazdaságban.          

MTI Karrier

Mi a gond a magyar munkaerőpiacon?

Magyarországon nem a magas munkanélküliség, hanem a nagymértékű inaktivitás a gond - mondta Tóth László a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főigazgatója a Munkaügyi tanácsok országos konferenciáján tartott előadásában.

MTI Karrier

Komplex munkaerőpiaci program a Dél-Dunántúlon

Új, komplex munkaerőpiaci program elindítását jelentette be Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter. A Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ által kidolgozott komplex programot a Munkaerőpiaci Alap irányító testülete a múlt héten fogadta el, a miniszter tájékoztatása szerint 420 millió forinttal támogatják a régióban a munkahelymegőrzést, képzést, átképzést és szakképzést.

Megszegte az OTP és az MBH a pénzmosás elleni szabályokat, annyi büntetést fizethetnek, amennyi profit egy hosszabb kávészünet alatt összejön

Megszegte az OTP és az MBH a pénzmosás elleni szabályokat, annyi büntetést fizethetnek, amennyi profit egy hosszabb kávészünet alatt összejön

Budapesti közösségi közlekedés: drágul a Bubi, megszűnik több BKK-bérlettípus

Budapesti közösségi közlekedés: drágul a Bubi, megszűnik több BKK-bérlettípus

Ifj. Lomnici Zoltán azt tanácsolja Rogánnak, hogy perelje be David Pressmant

Ifj. Lomnici Zoltán azt tanácsolja Rogánnak, hogy perelje be David Pressmant

Személyi kultusz: prémiumra számítottak, Orbán Viktort kapták karácsonyra a vízügyesek

Személyi kultusz: prémiumra számítottak, Orbán Viktort kapták karácsonyra a vízügyesek