szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv társadalmi megújulás operatív programja keretében húszezer hátrányos helyzetű álláskereső és inaktív személy kap támogatást munkaerő-piaci integrációjához.

A jövő év végéig tartó program megvalósítására 26 milliárd forint áll rendelkezésre az Európai Szociális Alapból és nemzeti társfinanszírozásból - mondta Szentirmai Judit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium monitoring titkárságának vezetője.

A tervek szerint 2010-2011-ben folytatják a halmozottan hátrányos helyzetű munkavállalók elhelyezkedését segítő programot, hasonló nagyságrendben - tette hozzá.

A legnagyobb foglalkoztatási nehézségekkel küzdő Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Szolnok megyében a projekt 4 ezer embert érint a jövő év végéig, több, mint 5,5 milliárdos finanszírozási összeggel - mondta Miskó Istvánné, az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója.

hvg.hu Itthon

Kitolt a külsősökkel, s milliókkal tartozik a minisztérium

Nyolcvanegy embert kért fel szakértői feladatokra az oktatási tárca és háttérintézménye tavaly ősszel, majd a munka februári teljesítése óta sem fizette ki őket. Magyarázat már van, pénz még nincs. Az érintettek egy részével ez akkora kitolás, hogy legközelebb kétszer meggondolják, dolgoznak-e hitelbe.

hvg.hu Vállalkozás

Távmunkahely hazai és uniós pályázati pénzekből

Hazai és uniós forrást egyaránt találhat az, aki pályázati pénz segítségével szeretne távmunkahelyeket létrehozni a cégénél – bár tény, hogy az uniós kiírások között jó ideig el kell bogarászni, és jó adag fantáziára, valamint a távmunkából való előzetes felkészülésre is szükség van.

Itt a Sony első autója, kár, hogy 40 millió forint

Itt a Sony első autója, kár, hogy 40 millió forint

Vasszigor Ausztriában: 164 gyorshajtó autóját kobozták el tavaly

Vasszigor Ausztriában: 164 gyorshajtó autóját kobozták el tavaly

Kanyarodó kamionról repült a jégtábla az autók felé a Gyömrői úton – videó

Kanyarodó kamionról repült a jégtábla az autók felé a Gyömrői úton – videó

Kizárták a legsikeresebb focicsapatot, a Kuangcsou FC-t a kínai bajnokságból

Kizárták a legsikeresebb focicsapatot, a Kuangcsou FC-t a kínai bajnokságból