szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Véget ért a főként poggyászokat kezelő földi személyzet tiltakozó akciója a brüsszeli nemzetközi repülőtéren, és a légikikötő működése csaknem teljesen helyreállt.

A kétnapos sztrájkot követően a legnagyobb nehézséget a felhalmozódott mintegy 20 ezer csomag eljuttatása okozza, ez akár egy hétbe is telhet egyes utasok esetében.

Az Aviapartner és a Flightcare cégek dolgozóinak sztrájkja miatt a hét elején káosz uralkodott a repülőtéren, a járatok nagy részét más városokba kellett irányítani vagy törölték őket. Több budapesti járat sem tudott elindulni.

Az alkalmazottak a túlterheltség ellen tiltakoztak, és jobb munkakörülményeket követeltek. Kedd éjjel - a kormány közvetítésével - megállapodásra jutottak a repülőtér vezetőivel. Egyebek között létszámuk növelésével és egy könnyen mozgósítható ügyeleti csoport létrehozásával enyhítenek túlterheltségükön.

A brüsszeli repülőtéren közel 18 millió utas fordul meg évente, mintegy száz légitársaság 225 repülőtérre közlekedtet gépeket onnan.

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

M1-es autópálya: már 15 kilométeres a torlódás Tatánál

M1-es autópálya: már 15 kilométeres a torlódás Tatánál

315 macskát mentett meg 2024-ben a katasztrófavédelem

315 macskát mentett meg 2024-ben a katasztrófavédelem

Óriási baki: idő előtt kiderült a TV2 Házasság első látásra című műsor végeredménye

Óriási baki: idő előtt kiderült a TV2 Házasság első látásra című műsor végeredménye