Tetszett a cikk?

A gazdasági válság első hulláma a krízistérképet is átrajzolta. A keresletcsökkenés elsősorban az eddig prosperáló Észak-Dunántúl és Közép-Magyarország feldolgozóipari központjait sújtja egyelőre - olvasható a HVG jövő évi első lapszámában megjelenő mellékletben.

Mint arról a múlt héten beszámoltunk, az első januári HVG-mellékletben TOP 500-as vállalati lista és elemző cikkek várják az olvasókat. Ma folytatjuk ajánlónkat, ezúttal a szintén a melléklet tematikájába tartozó magyarországi vállalati leépítésekkel.

Átrajzolta a válságövezetek térképét a gazdasági krízis az elmúlt hónapokban. A top 500 összes árbevételének 2007-ben alig 2 százalékát produkáló dél-dunántúli cégeket egyelőre kevésbé tépázta meg a krízis, mint a legnagyobb ötszáz együttes árbevételének a háromnegyedét produkáló közép-magyarországi és közép-dunántúli régiókban tevékenykedőket. A Közép-Dunántúlon novemberben 15,9 százalékkal nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma, csak a 30 ezres Komáromban és környékén 2-3 ezer ember került utcára. A hagyományosan hátrányos helyzetű térségekben – így például a Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon – ugyanakkor mindössze 4,2-4,3 százalékkal bővült a munkanélküliek száma.

Az észak-dunántúli cégek elsősorban azt sínylették meg, ami eddig az előnyük volt, nevezetesen, hogy elsősorban fogyasztói tömegtermékeket gyártottak, exportra. A válság ugyanis ezeket az ágazatokat tarolta le elsőként, a multik pedig magukkal rántották beszállítóikat is. Az elmaradottabb régiók jobbára belső piacra termelő vállalkozásai viszont még állják a versenyt, hiszen idén valamelyest még nőtt is a jövedelmek reálértéke, vagyis az emberek egyelőre fogyasztanak. Az ő keresletükre építő vállalkozásoknak 2008-ban még megvolt a piacuk, az új évben azonban valószínűleg már ezeket is utoléri a krach.

A válság hatására erősödött a telephelyek versenye, és a jelek szerint Magyarország térképén is keletebbre tolódnak a vonzó befektetési célpontok.

További részletek a jövő évi első HVG-ben!

hvg.hu Gazdaság

Magyarország 500 legnagyobb cége - toplista januárban

Stabilizációs csomag után, recesszió előtt: az inflációt alig meghaladó ütemű növekedésre volt képes 2007-ben a félezer legnagyobb hazai cég – derül ki a HVG és a Creditreform közös, 2009 első HVG lapszámában megjelenő toplistájából.

hvg.hu Karrier

Magyarországi leépítések és felvételek

A hazai nagyvállalatok közül eddig jobbára csak a válság által a leginkább megrendített iparágakban tevékenykedők – autó- és elektronikai ipari gyártók, illetve beszállítók – reagáltak elbocsátásokkal a krízisre – olvasható a HVG jövő évi első lapszámában megjelenő mellékletben.

Hat évet kér az ügyészség az MSZP zuglói „erős embereire”, Horváth Csabára és Tóth Csabára

Hat évet kér az ügyészség az MSZP zuglói „erős embereire”, Horváth Csabára és Tóth Csabára

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Egy Ferrari volt itthon a gyorshajtási csúcstartó tavaly

Egy Ferrari volt itthon a gyorshajtási csúcstartó tavaly

Toplista: Magyarországon ezek a legnépszerűbb új villanyautók

Toplista: Magyarországon ezek a legnépszerűbb új villanyautók