szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megválik kilencszáz dolgozójától az amerikai Jabil konszern tiszaújvárosi gyára - közölte a cég.

Nem hosszabbítják meg összesen 900 - kölcsönzött, valamint saját állományban lévő, határozott idejű munkaszerződéses dolgozójuk - szerződését. Az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központnál az MTI-nek elmondták, ez nem számít csoportos létszámleépítésnek.
 
A válság nyomán a csökkenő megrendelések miatt kialakult helyzet következtében a Jabil újragondolja mind a működését, mind a méretét. A társaság a vevői megrendelésekhez igazítja tiszaújvárosi gyárában foglalkoztatottak létszámát - áll a cég közleményében.
 
Az elektronikai iparágban tevékenykedő Jabil jelenleg több mint 4000 embert foglalkoztat Tiszaújvárosban.
   
Koscsó Lajos (MSZP), Tiszaújváros polgármestere az MTI-nek azt mondta: a Jabil meglehetősen hektikusan alkalmazza kölcsönzött, illetve határozott időre felvett munkavállalóit, mindig a piac igényeinek megfelelően jelentett be létszámbővítést, illetve létszámleépítést. Véleménye szerint most is hasonló történt.

Gúr Nándor (MSZP) az Országgyűlés szociális és munkaügyi bizottságának elnöke ugyanígy fogalmazott: az amerikai konszern gyártmányai megrendelésének függvényében veszi fel, illetve bocsátja el az úgynevezett kölcsönzött munkavállalókat.

A tiszaújvárosi Jabil Circuit Kft. egyébként a recesszió ellenére az elmúlt év második felétől többszázzal növelte dolgozói számát, miután megkezdte kanadai megrendelésre az úgynevezett okos telefonok gyártását, és a hosszú távú együttműködésnek köszönhetően  új gyáregységet létesített.

MTI Karrier

Hol a legmagasabb az elbocsátások aránya?

Országosan a Közép-dunántúli régióban a legmagasabb az elbocsátások aránya, a Fejér-Komárom-Esztergom-Veszprém megyét magába foglaló térségben történt a leépítések több mint fele - jelentette be Zimmermann József, a regionális munkaügyi központ főigazgatója.

hvg.hu Karrier

Új állásod mégsem az igazi? A biztos jelek

Az első héten még úgy tűnt, tiéd a főnyeremény: új állásoddal elégedett voltál, a kollégák befogadtak és végre megnyugodtál, sínen van az életed. Ám elég volt egy pillanat, és minden felborult. Jelek, amelyek arra utalnak, hogy új állásod mégsem olyan ígéretes, mint amilyennek tűnt.

MTI Karrier

Csökkentett munkaidő a Rábánál

Az első negyedévben a győri Rába Járműipari Holding mindhárom üzletága csökkentett munkaidőben működik, s mivel a megrendelések nem nőnek, az eddigi kilátások alapján - bár még nincs döntés - minden bizonnyal az év második negyedévében is 32, illetve 36 órás lesz a munkahét - írja a Kisalföld hétfői számában.

Íme 7 alaptipp a tökéletes rizottó elkészítéséhez

Íme 7 alaptipp a tökéletes rizottó elkészítéséhez

Ezekben a hűtőkben hosszabban maradnak frissek az ételek, egy egész érdekes megoldással állt elő a Samsung

Ezekben a hűtőkben hosszabban maradnak frissek az ételek, egy egész érdekes megoldással állt elő a Samsung

Kíváncsi, hogy készíti Stanley Tucci a csülkös borsólevest? Íme a színész receptje!

Kíváncsi, hogy készíti Stanley Tucci a csülkös borsólevest? Íme a színész receptje!

„A hallgató keze az őszi félévben legyen koszos a cefrétől, télen pedig kapjon ínhüvelygyulladást a sok metszéstől”

„A hallgató keze az őszi félévben legyen koszos a cefrétől, télen pedig kapjon ínhüvelygyulladást a sok metszéstől”