Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Március első napjaiban készült el a 370 oldalas, fiatal diplomás pályakezdőknek és szakembereknek szóló kézikönyv, a HVG Karrier Plusz.
„A HVG Karrier Plusz célja, hogy átadjuk tudásunk legjavát a pályakezdésről és a karrierépítésről. A tanulmányok egy részét úgy válogattuk össze, hogy a már néhány éve dolgozó szakemberekhez is szóljon. A Jobline által kiemelten támogatott Karrier fejezetet ezért elsősorban azoknak szántuk, akik már megszerezték első munkatapasztalataikat, és úgy gondolják, éppen itt az ideje, hogy egy kicsit körülnézzenek a munkaerőpiacon – merre tovább. Arról is írtunk, mit kell tenni akkor, ha egy hétfő reggel arra ébrednek, hogy nem ilyen lovat akartak, és a munkahelyük csak rossz kompromisszum” – nyilatkozta Rozsnyai Gábor, a kötet főszerkesztője, aki elmondta azt is, hogy valamennyi tanulmányukra igaz, hogy szerzője nem csak elméletben mestere saját területének. A kötet összeállításakor csak olyan elismert szakembereket kértek fel a tapasztalataik átadására, akik cégük vezetőjeként, HR-menedzsereként naponta gyakorolják mindazt, amit megosztanak az olvasókkal.
A HVG Karrier Plusz csapata országjáró körútra indul; a tavasz folyamán közel két tucat helyen fordulnak meg, és osztják a továbbra is ingyenes könyvet az érdeklődő fiataloknak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Bár Donald Trump volt a házigazda, Vlagyimir Putyin tartotta kezében az amerikai és orosz elnök alaszkai csúcstalálkozóját. Moszkva helyzeti előnybe került, és korlátlanul folytathatja háborúját, amíg annak felelősségét Kijevre tudja hárítani.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Donald Trump a kritikusait szidja az oldalán, miközben készül a tárgyalásra Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.