szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Minden alapot nélkülöz az a sajtóértesülés, amely szerint 2010-től megszűnnének a négynapos hétvégék - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM).

A jelenleg előkészítés alatt álló, rövidesen az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) elé kerülő, 2010-re vonatkozó miniszteri rendelet tervezete valóban csak egy munkaszüneti nap esetében, karácsony tájékán változtatna a munkarenden. Ez azonban abból ered, hogy 2010-ben csupán karácsonykor esnek úgy a napok, hogy van értelme a munkanap-pihenőnap cserének, minden más munkaszüneti nap hétvégére vagy pénteki, illetve hétfői napra esik - olvasható a sajtóközleményben.
   
A munkanap áthelyezés rendjében változás csak az eurózónához való csatlakozás - jelenleg nem tervezhető - időpontjában, csupán a kereskedelmi bankok működését érintően vetődött fel. Nekik ugyanis várhatóan át kell majd állni egy Európán belül egységes pénzügyi elszámolási rendszerre, amelynek következtében a bankok munkarendje összeütközésbe kerülhetne a munkanap áthelyezés magyar gyakorlatával. Döntés azonban erről még nem született - szögezik le.
   
A tárca emlékeztet arra: a Magyar Demokrata Fórum törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy ne vesszenek el a hétvégére eső ünnepnapok. A párt javaslata szerint, ha egy "pirosbetűs" ünnep hétvégére esik, akkor az előtte, vagy az utána lévő napot kiadnák munkaszüneti napnak.
   
Amennyiben ebben az ügyben hivatalos megkeresés érkezik a Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz, úgy a tárca azt meg fogja vizsgálni - áll a közleményben. Hozzáteszik: az a gyakorlat, hogy a tárca a munkaidő szabályozására vonatkozó javaslatokról az OÉT megkérdezése után alakítja ki álláspontját.
 

MTI Karrier

Négynapos munkahét a Kapuvári Hús Zrt.-nél

Négynapos munkahetet vezettek be hétfőtől a Kapuvári Hús Zrt.-nél, a társaság mintegy 350 dolgozójának bére ezzel csökken ugyan, csoportos létszámleépítésre viszont nem kell számítaniuk - mondta Pászli Tibor, a kapuvári gyár szakszervezeti vezetője.

Hogyan készül a kultfilm? David Fincher a Harcosok klubjának adaptációjával telibe talált

Hogyan készül a kultfilm? David Fincher a Harcosok klubjának adaptációjával telibe talált

Újabb bank jelentette be, hogy az ügyfelekre hárítja a tranzakciós illetéket

Újabb bank jelentette be, hogy az ügyfelekre hárítja a tranzakciós illetéket

Sztrájkba léptek a Volkswagen dolgozói

Sztrájkba léptek a Volkswagen dolgozói

A nyékpusztai gázmezőn akciózott a Greenpeace

A nyékpusztai gázmezőn akciózott a Greenpeace