szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tízezer állás megszüntetését tervezi a General Motors az Opelnél Európa-szerte. A leépítés a brit Vauxhall Motors dolgozóit is érinti majd - írta internetes oldalán a BBC.

A General Motors közleményben jelentette be, hogy a közeljövőben tízezer állást szüntet meg az Opelnél. A tömeges elbocsátás híre bombaként robbant egy nappal azután, hogy a GM bejelentette, mégsem adja el európai leányvállalatát, az Opelt a kanadai-osztrák érdekeltségű Magna International autóipari beszállító cégnek.

Német sajtóértesülések szerint csütörtökön országszerte tüntetnek majd a gyár dolgozói a cég döntése ellen. A szakszervezetek ugyanis attól tartanak, hogy a tízezer alkalmazottat érintő elbocsátás azt jelenti majd, hogy a Németországban működő négy Opel-gyár közül kettőben lehúzhatják a rolót, noha korábban - míg az Opel eladásáról tárgyaltak - abban állapodtak meg a Magnával, hogy a tulajdonosváltást követően mind a négy gyár termelése zavartalan marad. Ugyanakkor nem titok, hogy a kanadai-osztrák cég összesen 10 500 dolgozó elbocsátást tervezte, ami az Opel és a Vauxhall dolgozóit is érintette volna, ráadásul ebből 4 ezer munkahely Németországban szűnt volna meg.

A General Motorsnak a német kormány 1,5 milliárd eurós áthidaló hitelt adott, hogy a cég súlyos anyagi gondjai ellenére tovább működhessen. Az Opel Európa-szerte 54 ezer dolgozót foglalkoztat, 25 ezren közülük Németországban dolgoznak.



Félholtra vert egy 85 éves férfit egy kiskunhalasi testvérpár, négyszázezret zsákmányoltak tőle

Félholtra vert egy 85 éves férfit egy kiskunhalasi testvérpár, négyszázezret zsákmányoltak tőle

Buszra nyitottak tüzet fegyveresek Ciszjordániában, hárman meghaltak

Buszra nyitottak tüzet fegyveresek Ciszjordániában, hárman meghaltak

Elsőként az USA-ban, New Yorkban is bevezették a dugódíjat

Elsőként az USA-ban, New Yorkban is bevezették a dugódíjat

Belgiumban arra kérik az embereket, hogy ne egyék meg a karácsonyfájukat

Belgiumban arra kérik az embereket, hogy ne egyék meg a karácsonyfájukat