szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Rendben lezárultak kedden késő este a felsőoktatási felvételi jelentkezések, az informatikai rendszerben nem volt fennakadás - mondta Bakonyi László; az Oktatási Hivatal elnökének tájékoztatása szerint a meghosszabbított felvételi jelentkezés lehetőségével mintegy ezer diák élt.

A felsőoktatási jelentkezéseket azután hosszabbították meg egy nappal, hogy hétfő este - informatikai túlterheltség miatt - elérhetetlenné vált az e-felvételi rendszer. Így akik hétfő este nem tudták jelentkezésüket elküldeni, kedd este tíz óráig még megtehették.

A hivatal elnökének korábbi közlése szerint hétfőn a késő esti órákban a felsőoktatási felvételi elektronikus jelentkezési rendszere hosszabb ideig nehezen elérhető, majd elérhetetlen lett.  A jelenség hátterében - az első vizsgálatok alapján - "a rendszert egyidejűleg nagy számban használók miatt kialakult túlterheltség állt". Az informatikai szolgáltató tájékoztatása szerint ebben az időszakban az elmúlt években tapasztalt jelentkezői igény többszörösét kellett volna a rendszernek kiszolgálnia.    

A hivatal vizsgálatot indított, hogy kiderítse, pontosan mi okozta a rendszer leállását. A felvételi eljárás lezárultával megkezdődik az adatok feldolgozása. Aki eddig nem tette meg, és elektronikusan jelentkezett, február 23-ig kell hitelesítenie jelentkezését.

Ha a feldolgozás során kiderül, hogy a jelentkező valamely adatát hibásan vagy hiányosan adta meg, akkor arról hiánypótlási értesítést kap a jelentkezési határidőt követő 30. napig. A hiánypótlási felszólításban részletesen megtalálható, mi a gond, és az is, miként lehet javítani.

Amennyiben a jelentkező a hiányt legkésőbb a kézhezvételtől számított 8 napon belül nem pótolja, jelentkezési kérelmét az Oktatási Hivatal részben vagy egészben elutasíthatja.

A Németországban szélsőségesnek minősített AfD elnökével tárgyalt Orbán a Karmelitában

A Németországban szélsőségesnek minősített AfD elnökével tárgyalt Orbán a Karmelitában

Ebben az évtizedben először lett egymilliárdnál kisebb Schmidt Mária és az Ungár testvérek egyik családi cégének profitja

Ebben az évtizedben először lett egymilliárdnál kisebb Schmidt Mária és az Ungár testvérek egyik családi cégének profitja

Speciális keresőt kap a YouTube

Speciális keresőt kap a YouTube

„Inkább vennék lottót ebből a pénzből” – katasztrófa sújtotta területté vált a magyar gyümölcstermesztés

„Inkább vennék lottót ebből a pénzből” – katasztrófa sújtotta területté vált a magyar gyümölcstermesztés