szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megállapodás született a Honvédelmi Minisztérium és a honvédségi szakszervezetek között pénteken a hivatásos és szerződéses katonák, illetve a honvédségi köztisztviselők és közalkalmazottak 2010. évi illetményeiről és egyes béren kívüli juttatásairól; a juttatások többsége a tavalyi szinten marad - közölte a szaktárca.

Az idei kereset-kiegészítés mértéke 340 ezer forint havi bruttó illetményhatárig bruttó 98 ezer forint, amit két egyenlő részletben fizetnek ki. A honvédségi közalkalmazottak idén is kétszázalékos keresetkiegészítést kapnak - tették hozzá. A HM vállalásai között szerepel az is, hogy háromezer forinttal megemelik a meleg étkezési utalvány összegét, így havonta hatezer forint helyett kilencezer forintot kap a hivatásos és szerződéses, illetve a közalkalmazotti állomány. 

A közalkalmazottak idén egyszeri, 50 ezer forint összegű ruházati költségtérítést kapnak. A szerződéses legénységi állomány 20 ezer forint egyszeri ruházati költségtérítésben részesül.A megállapodás záró pontjában a felek rögzítették, hogy a munkavállalói oldal nem él a szakszervezeti nyomásgyakorlás eszközeivel, nem kezdeményez aláírásgyűjtést, illetve demonstrációt, ha a HM teljesíti fenti vállalásait - áll a közleményben.

 

HavariaPress Karrier

Hova tűnt a rendőrök februári fizetése?

Tucatjával jelezték a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományában szolgálatot teljesítő rendőrök, hogy valami nem stimmel februári fizetésükkel: van olyan rendőr, aki a vártnál 65 ezerrel kapott kevesebbet, olyan is, akinek kézhez kapott fizetése nem érte el az 50 ezer forintot sem.

Aki egy esetleges Fidesz-bukás után többpártrendszert vár, nagyot téved

Aki egy esetleges Fidesz-bukás után többpártrendszert vár, nagyot téved

A nagy Temu-kérdés: kell-e félni a cégtől, amelyiknél már másfél millió magyar vásárolt?

A nagy Temu-kérdés: kell-e félni a cégtől, amelyiknél már másfél millió magyar vásárolt?

„Homo-oktatástól” féltik a lengyel konzervatívok a gyerekeket

„Homo-oktatástól” féltik a lengyel konzervatívok a gyerekeket

1448 kilométert kóborolt egy amerikai macska, hogy újra megtalálja gazdáit

1448 kilométert kóborolt egy amerikai macska, hogy újra megtalálja gazdáit