Tetszett a cikk?

Nem egy vállalatnál tapasztalni, hogy a dolgozók körében nem világos, miért van, mit csinál pontosan a HR osztály. Sok helyen nem igazán kedvelik a HR-eseket, mondván, ők a vezetés szócsövei, soha nem lehet őket elérni. A személyügyi szakembereknek nincs könnyű dolguk, ha a dolgozóknak is meg akarnak felelni, márpedig csak akkor végzik jól a munkájukat, ha az ő érdekeiket is szem előtt tartva képviselik a munkáltatót.

Számtalan elvárásnak kell megfelelniük a mai HR-eseknek, hiszen az adminisztrációs feladatok mellett valamennyi HR funkciót működtetniük kell, de hozzájuk tartozik a CSR, a vállalati rendezvények szervezése és a kommunikáció is. Emellett egyensúlyozniuk kell a vezetés és a munkavállalók között, hiszen a vezetői döntéseket lefelé, míg a dolgozói véleményeket felfelé kell közvetíteniük. Nem árt, ha időnként meghallgatják a dolgozókat, beszélgetnek velük, de olyan vállalatok is vannak, ahol kimondatlanul is elvárják tőlük, hogy gyűjtsék be az éppen aktuális rémhíreket, pletykákat. Feltéve, ha megbíznak bennük a dolgozók és beavatják őket. A dolgozói véleményekből, megnyilvánulásokból ugyanis arra lehet következtetni, hogy sok helyen bizony bizalmatlanság veszi körül a HR-eseket.

A személyügyis kollegával szembeni ellenszenvet magyarázza, hogy a dolgozók úgy vélik, ő "a rossz hír hozója", "a vezetés szócsöve", "jobb vigyázni vele, nehogy olyat tudjon meg rólam, ami később befolyásolja a karrieremet", "jóban kell lenni vele, mert kivételezhet velem, ha többletjuttatásról vagy tréning lehetőségről van szó". Ilyen és ehhez hasonló vélemények mellett nem csoda, ha a munkavállalók inkább közvetlen főnökükhöz fordulnak és nem a HR-eshez, ha valamilyen gondjuk támad. A cikk folytatását itt olvashatja.

Tartalmi partnerünk a HR portal.

Karrier

Munkaerő-kölcsönzés: egyre több cég választja

Nyaranta megnő az igény a kölcsönzött munkaerő iránt, ráadásul az elmúlt hónapokban a hazai munkaerőpiac élénkülése is ösztönzőleg hatott a kölcsönzés területére: egyre népszerűbbek a rugalmas foglalkoztatási formák.

Karrier

Rejtélyes, új HR-es munkakör

Vajon kell-e, hogy több legyen a HR szerepe az egészségmegőrzésben, mint néhány juttatási opció biztosítása? Amerikában a HR-esek 66 százaléka gondolja úgy: az ő felelősségük, hogy konkrét egészségügyi problémák megoldásában is segítsenek a dolgozóknak - derül ki egy amerikai kutatásból. De mi a helyzet itthon?

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Két hét után egy vietnámi luxushotelből került elő Robert Fico

Különleges csillagászati eseményt lehet szombat este látni

Különleges csillagászati eseményt lehet szombat este látni

Válaszolt Sulyok Tamás Magyar Péternek és kikérte magának, hogy kioktassa a feladatairól

Válaszolt Sulyok Tamás Magyar Péternek és kikérte magának, hogy kioktassa a feladatairól

Ezekben a hűtőkben hosszabban maradnak frissek az ételek, egy egész érdekes megoldással állt elő a Samsung

Ezekben a hűtőkben hosszabban maradnak frissek az ételek, egy egész érdekes megoldással állt elő a Samsung