szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nyolcmilliárd forint uniós támogatást fordíthat fejlesztésekre, felújításokra és kutatásokra a veszprémi székhelyű Pannon Egyetem - mondta Rédey Ákos, az intézmény rektora.

A 2009/2010-es tanévben összességében 12 milliárd forint uniós támogatást nyertek - részben társpályázókkal együtt -, s ebből nyolcmilliárdot fordíthatnak a veszprémi egyetem fejlesztésére, kutatásai finanszírozására - mondta Rédey Ákos. Mint elmondta, Veszprémben, a volt gyermekkórház épületében tudásközpontot hoznak létre, a négymilliárd forintot meghaladó beruházás 2012-re fejeződik be. A tudásközpontban elsősorban bioenergetikai, mechatronikai, informatikai, illetőleg hulladékhasznosítási kutatásokat és fejlesztéseket végeznek. A hallgatóknak oktató- és kutatólaborokat létesítenek. Több mint egymilliárd forintot költenek a keszthelyi, a székesfehérvári és a nagykanizsai kampuszok fejlesztésére is - tette hozzá.  

A rektor elmondta, hogy idén tavasszal a győri Széchenyi István Egyetemmel alapított konzorcium nyert pályázaton hárommilliárd forintot, amelyet közös járműipari, energetikai és környezeti kutatásokra fordítanak. A Pannon Egyetemen a hallgatói létszám ma már meghaladja a tízezret, a most zárult tanévben 2116 diplomát adtak át - mondta a rektor.

hvg.hu Karrier

Pályakezdők, akik évi 12 millió forintot keresnek

Az ügyvédi irodákban elhelyezkedő pályakezdő diplomások keresnek a legjobban Nagy-Britanniában: akár évi 12 millió forintnak megfelelő összeget is hazavihetnek – írja egy friss felmérés eredményeit ismertetve a Telegraph Online.

MTI Karrier

Vadásszák a diákokat a romániai egyetemek

Kevés a felsőoktatási intézményekbe jelentkező diák Romániában: a most kezdődő beiratkozási szakaszban nagyságrendekkel kevesebb hallgatóra számítanak az intézmények, mint az elmúlt években.

hvg.hu Karrier

Hetven friss diplomás brit ugrik egy állásra

Átlagosan 70 diplomás és kétszer ennyi felsőfokú végzettséget nem szerző álláskereső jelentkezik egy-egy meghirdetett munkára Nagy-Britanniában - derül ki egy friss felmérésből, amelyről a Telegraph online kiadása is beszámolt.

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Trump nem zárta ki, hogy katonai erővel szerezze meg Grönlandot és a Panama-csatornát

Trump nem zárta ki, hogy katonai erővel szerezze meg Grönlandot és a Panama-csatornát

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

146 millió forintból új sürgősségi osztályt indított a Bethesda Gyermekkórház

146 millió forintból új sürgősségi osztályt indított a Bethesda Gyermekkórház