Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A következő tanévtől egyes hat, illetve nyolc évfolyamos gimnáziumok ismét tarthatnak szóbeli felvételi vizsgát, hogy így szelektáljanak a hozzájuk jelentkező diákok között - tudta meg a Népszabadság a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatási helyettes államtitkárártól.
Gloviczki Zoltán tájékoztatása szerint a legnépszerűbb intézmények tarthatnak majd szóbelit, közülük is azok, amelyek a központi írásbelit is megkövetelik leendő diákjaiktól. A szóbelit - a korábbi osztályzatok és a központi írásbeli tesztek eredményei mellett - maximum 25 százalékos súllyal lehet majd figyelembe venni a felvételi eljárásban.
A helyettes államtitkár a lapnak elmondta azt is: mindehhez nem szükséges törvénymódosítás. Az erről szóló rendelkezések augusztusban jelennek majd meg a következő tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletben. A cikk emlékeztetett arra: a gimnáziumi szóbeli felvételit az előző kormányzat szüntette meg, amely a korai szelekció káros hatásai miatt döntött így.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Egy biztonsági őr Hatvanpusztán nekihajtott a kocsijának, de az ő autója borult fel.
Pedig még kezet is ráztak.
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom videója szerint Magyar „megtámadta” a fix 3 százalékos lakáshitel-programot.