Óraszámcsökkentést akarnak maguknak a tanárok

A Gimnáziumok Országos Szövetsége (GOSZ) komoly változásokat vár az új közoktatási törvénytől - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.

  • MTI MTI
Óraszámcsökkentést akarnak maguknak a tanárok

Egyebek között a tanárok kötelező óraszámának csökkentését, az adminisztrációs terhek mérséklését, a diákok választható óraszámának tízszázalékos növelését, a kötelező tananyag csökkentését, az eredményes tanárok kiemelt bérezését és a tanári továbbképzési normatíva visszaállítását várja az új közoktatási törvénytől a gimnáziumok szövetsége - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.

A szervezet elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta: az előző kormányzat azzal a hamis ideológiával emelte meg a tanárok kötelező óraszámát és csökkentette a gyerekekét, hogy a diákok túlterheltek, és hazánkban a nemzetközi összehasonlításban egy tanárra túl kevés tanuló jut. A valóságban az intézkedések célja kizárólag a spórolás volt, és a változtatások nem tettek jót az oktatás színvonalának – jelentette ki Szebedy Tas, a GOSZ elnöke. A szakember leszögezte: az új közoktatási törvénynek vissza kellene állítania a tanárok kötelező óraszámát a 2006-os változtatás előtti szintre, vagyis átlagosan heti huszonkettőről húsz órára.

 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Mennyit ér a cégem?

A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.