szerző:
MTI/Új Dunántúli Napló
Tetszett a cikk?

Norvégiában tervez orvosképzést indítani a Pécsi Tudományegyetem (PTE) - tudatta az Új Dunántúli Napló.

Miseta Attila, a PTE orvosi karának dékánja elmondta, hogy a terv még csak embrionális állapotban van, de az érintettek körében nagy az elszántság, hogy a skandináv országban a kar szervezésében induljon orvosképzés. A pécsi orvosi karra 2008-ban és 2009-ben is mintegy kétszáz norvég diák iratkozott be, ezért vetődött fel a kihelyezett képzés gondolata; ez emelné a PTE presztízsét is.

A norvég egészségügyi intézmények magas színvonalúak, de viszonylag kevés az orvos, a szakorvos és a nővér. Elegendő képzett orvost a környező országokból sem sikerül toborozni, ezért a frissen végzett magyar orvosok egyik fő célállomása éppen Norvégia - olvasható a baranyai napilapban.

Fegyelmi indult a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy a KDNP-t reklámozzák a fényképével

Fegyelmi indult a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy a KDNP-t reklámozzák a fényképével

Meghalt egy búvár, aki Mike Lynch luxusjachtjának kiemelésén dolgozott

Meghalt egy búvár, aki Mike Lynch luxusjachtjának kiemelésén dolgozott

„Készültem a keresztnevekből, hogy tudjam, ki lesz a pápa és tudtam is!” – videóriport a Vatikánból a pápaválasztásról

„Készültem a keresztnevekből, hogy tudjam, ki lesz a pápa és tudtam is!” – videóriport a Vatikánból a pápaválasztásról

Német László bíboros a pápáról: Oroszlánunk van, aki el fogja kergetni a farkasokat

Német László bíboros a pápáról: Oroszlánunk van, aki el fogja kergetni a farkasokat