Tetszett a cikk?

Mit, hol és mennyiért? Minimum erre a három kérdésre kell választ adnia egy munkaszerződésnek, amely ideális esetben mind a munkaadó, mind pedig a dolgozó érdekeit védi.

A házasságokhoz hasonlóan a munkaszerződés is a felek közös akaratán nyugszik, megváltoztatásához szintén egyetértés szükséges. Vannak azonban olyan részletek, amelyek ismeretében nagyobb mozgásterük, kevesebb konfliktusuk és átláthatóbb viszonyaik lehetnek a feleknek. Munkajoggal foglalkozó szakemberek némi iróniával úgy szoktak fogalmazni: a munkavállaló akkor jár jól, ha minél vastagabb egy szerződés, míg a munkaadónak csak a minimális feltételek „lepapírozása” kedvez. Előbbi esetben ugyanis számos részlet pontosan szabályozott, módosításához a két szerződő egyetértése szükséges. Utóbbi, vagyis a minimalista megközelítés azonban a cégeknek hagy nagyobb mozgásteret: ha a munkaszerződés a szükséges dolgokat tartalmazza csak, és a további elvárások egyéb szabályzatokban vannak rögzítve – mint például a cafetéria –, akkor azokat a feltételeket a vállalat az éppen aktuális igényei szerint alakíthatja, nincs szüksége a dolgozók hozzájárulására. A teljes cikket a Jobline.hu-n olvashatja.

„Köszönjük, miniszter úr!” – az iparkamara fizetett hirdetése mennybe meneszti és dicsfénnyel övezi a távozó Varga Mihályt

„Köszönjük, miniszter úr!” – az iparkamara fizetett hirdetése mennybe meneszti és dicsfénnyel övezi a távozó Varga Mihályt

"Négy évvel ezelőtt demokráciánkat próbára tették, és győzött" – Joe Biden vendégkommentárja a Washington Postban

"Négy évvel ezelőtt demokráciánkat próbára tették, és győzött" – Joe Biden vendégkommentárja a Washington Postban

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

„Magyarország egy süllyedő hajó, de ez a kedvenc hajóm a világon”

„Magyarország egy süllyedő hajó, de ez a kedvenc hajóm a világon”