szerző:
eduline.hu

2015-től vagy 2016-tól senki nem felvételizhet egyetemre, főiskolára, ha nem szerez legalább egy nyelvvizsgát – ez a terve az oktatási államtitkárságnak.

Ha a kormány és a parlament rábólint az új felvételi feltételt tartalmazó jogszabályokra, néhány éven belül duplájára nőhet a nyelvtudással rendelkező hallgatók száma – legalábbis ezt reméli Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, aki az eduline.hu-nak azt mondta, hogy néhány héten belül egy nyelvoktatási stratégiát terjesztenek a kormány elé, melynek egyes részei az új nemzeti alaptantervben, más pontjai az új közoktatási és felsőoktatási törvényben szerepelnek majd.

A cikk folytatását az Eduline oktatási oldalon olvashatja el.

Szabó Fruzsina Karrier

Hogyan számíthatják ki felvételi pontjaikat a diákok?

Idén is komoly a verseny az államilag finanszírozott hallgatói helyekért, az egyetemek és főiskolák ugyanis jóval kevesebb elsőévest vehetnek fel bölcsészettudományi, jogi és gazdasági szakokra, mint 2010-ben. A pontszámítás szabályai is változtak: rosszul járnak azok a diákok, akik emelt szintű érettségi helyett nyelvvizsgával szereztek pluszpontokat.

eduline.hu Karrier

Felvételi 2011: minden eddigi rekordot megdöntött a Corvinus

Kitűnő tanulmányi eredmény, nyelvvizsga és emelt szintű érettségi nélkül egyetlen felvételiző sem juthatott be idén a Budapesti Corvinus Egyetem legnépszerűbb képzéseire. Itt húzták az ország legmagasabb ponthatárait, a csúcstartó 2011-ben is a nemzetközi gazdálkodás lett, ahova 463 pont alatt senkit nem vettek fel.

Már teszteli az Instagram az új funkcióit, hamarosan ezekre kattanhat majd rá

Már teszteli az Instagram az új funkcióit, hamarosan ezekre kattanhat majd rá

2 millió forintos időgép ez a nagykanizsai eladó Wartburg

2 millió forintos időgép ez a nagykanizsai eladó Wartburg

A rajongók kiakadtak, de azért volt, aki örült a Trónok harca végének

A rajongók kiakadtak, de azért volt, aki örült a Trónok harca végének

700-800 éves tejfölt és vajat találtak Mongóliában

700-800 éves tejfölt és vajat találtak Mongóliában

Minden légiutas álma teljesült egy amerikai férfinak

Minden légiutas álma teljesült egy amerikai férfinak

Elegük lett a turistabuszokból az I. kerületieknek

Elegük lett a turistabuszokból az I. kerületieknek