szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egyre inkább felértékelődik a béren kívüli juttatások szerepe, miközben évről évre csökken azok aránya, akik motivációs eszközként használják – foglalta össze Dara Péter a DEVISE Hungary ügyvezető igazgatója az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.-vel együttműködésben készített “Bérek, juttatások, motiváció 2014-ben” felmérés egyik konklúzióját.

Az 1206 gazdasági társaság, költségvetési intézmény és nonprofit szervezet adataira épülő felmérésben az adatszolgáltatás pillanatában a válaszadók 36,1 százaléka tudta csak biztosan, hogy bért emel 2014-ben. Az érintettek között azonos arányban vannak azok, akik még bizonytalanok ebben a kérdésben, illetve akik nem terveznek változást jövőre. A béremelést tervezők három alapvető szempont szerint döntenek. Vannak, akik egységes elvek alapján, minden munkavállalóra kiterjedően ugyanakkora emelésről határoznak. Mások munkaköri szintenként eltérő mértékben módosítják a kereseteket. Annak ellenére, hogy a leginkább motiváló szereppel a teljesítményarányosan adott béremelés bír, e szempontot érvényesítők vannak kisebbségben.
A felmérésben részt vevő munkáltatók 91,8 százaléka nyújt valamilyen béren kívüli juttatást alkalmazottainak jövőre. Bár többségük azért dönt így, mert kevesebbe kerül, mint azonos összeg bérként történő kifizetése (35,4%), a munkavállalói megszokás (22,6%), a vállalati kultúra részévé válás (18,9%), a társadalmi felelősségvállalás (10,5%) egyaránt szempontként jelentkezik. A juttatások eredeti motivációs eszközként történő biztosítása csupán a döntéshozók 18,9 százalékánál érv. Mindössze az érintettek 6%-a ad versenyképességi okokból béren kívüli juttatást – mivel más cégek is biztosítanak ilyet dolgozóik számára.
 A kutatási adatokból az látszik, hogy a pihenést, az étkezést, a rekreációt és az öngondoskodás elősegítését célzó juttatásokra egyaránt van igény. A jövőre adni tervezett béren kívüli juttatások toplistáját az idei évhez hasonlóan az Erzsébet-utalvány vezeti – havi 8000 ezer forint értékben.
A válaszadók több mint kétharmadánál szinte a teljes dolgozói kör részesült 2013-ban ilyen juttatásban. A mostani gyakorlathoz igazodva januártól is lesznek olyanok, akik a kedvezményes adózású 8000 forintos limitet átlépve nyújtanak Erzsébet-utalványt munkavállalóiknak. A legnépszerűbb juttatások toplistáját a SZÉP Kártya vendéglátás alszámlájára, szálláshely alszámlájára, valamint szabadidő alszámlájára utalt juttatás folytatja. A munkáltatók 44 százaléka elégedett a korábban kialakított ösztönzőrendszerével, s nem változtat a juttatásokon sem.
Ugyanakkor a bér és a juttatások nem kizárólagos eszközei a munkavállalók megtartásának, s a jó teljesítmény elérésének ösztönzésére – emelte ki Dara Péter. Coachként és tanácsadói gyakorlatából ugyanakkor azt látja, még mindig az a sztereotípia él a fejekben, hogy a legtöbben a magasabb fizetés reményében mondanak fel és változtatnak munkahelyet.
A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy egyre jobban felértékelődik a munkahelyi kollektíva, a munkatársak, s legfőképp a vezető személye. Ugyancsak sokak számára fontos motivációs tényezővé válnak a kihívást jelentő feladatok, illetve jelentős befolyásoló tényező a munkahelyi körülmény is. Nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy a motiváció generációnként, nemenként is változhat, így például az előrelépési, a karrierlehetőségek is eltérőek a különböző iparágakban – foglalta össze a szakértő.
Békekötés esetén Trump meghajolhat Putyin feltételei előtt, mondja a megválasztott amerikai elnök volt tanácsadója

Békekötés esetén Trump meghajolhat Putyin feltételei előtt, mondja a megválasztott amerikai elnök volt tanácsadója

Aki egy esetleges Fidesz-bukás után többpártrendszert vár, nagyot téved

Aki egy esetleges Fidesz-bukás után többpártrendszert vár, nagyot téved

20 centis kést vitt magával az iskolába egy ózdi fiú, egyik tanárját akarta megtámadni

20 centis kést vitt magával az iskolába egy ózdi fiú, egyik tanárját akarta megtámadni

Így védekezhetünk a zsebtolvajok ellen a karácsonyi vásárokon

Így védekezhetünk a zsebtolvajok ellen a karácsonyi vásárokon