Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Vállalkozás

Vagyonadó: hogy dönt majd az Alkotmánybíróság?

Egyes sajtóértesülések szerint elképzelhető, hogy az Alkotmánybíróság (AB) átengedi a vagyonadót, miután a bírák döntő többsége jelenleg úgy véli: az új közteher nem sérti az alaptörvényt. Angyal József, az Adózóna okleveles adószakértője úgy véli a törvény ingatlanadóra vonatkozó részének eltörlése előre borítékolható. Alábbi írás arra tesz kísérletet, hogy elemezze az Alkotmánybírósághoz benyújtott indítványokat az eddigi alkotmánybírósági döntések alapján.

hvg.hu Vállalkozás

Kereskedelem 2010: módszerek vevők visszacsábítására

Megnőtt az elvesztett vevők felé folytatott kommunikáció jelentősége a kis-és közepes vállalatok (kkv-k) marketingjében, mivel a válság hatására ebből a rétegből szinte minden ipari szektorban túltermelés” van, így a visszanyert vevők jelentős hasznot hozhatnak a vállalatoknak.

hvg.hu Vállalkozás

Az APEH 3 nap alatt több mint 100 adószámot törölt

Csak az idén több mint száz adószámot törölt az adóhatóság, és több mint negyven olyan határozatot hozott, amely adószám felfüggesztéséről szólt, vagyis három nap alatt naponta több mint harminc társaság adószámát törölte, és több mint egytucatnyival szemben tette meg az első lépést az ide vezető úton - írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.

hvg.hu Itthon

Vége az állami számlajátéknak

Lezárult a „Tiszta Haszon" néven elindított, a feketegazdaság visszaszorítását célzó állami számlajáték, folytatása nem lesz - tudta meg a Népszabadság.

hvg.hu Itthon

Havi 15 ezerrel több lesz a borítékban

A személyi jövedelemadó csökkentésével havonta 15 ezer forinttal több lesz egy átlagosan kereső magyar borítékjában; ennek ára a jövedéki adó megemelése - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő.

hvg.hu Gazdaság

Megbírságolták az Aldit

Egymillió forint bírságot kellett fizetnie az Aldi Magyarország Élelmiszer Kereskedelmi Bt.-nek tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt - közölte kedden a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

hvg.hu Vállalkozás

Több mint 15 ezer cég ment tönkre tavaly

Az egy évvel korábbinál 31,5 százalékkal több, összesen 15 066 cég ment tönkre tavaly Magyarországon és az idei év sem kecsegtet túl sok jóval - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

hvg.hu Vállalkozás

Mi a magyarok legnagyobb gondja?

A magyarok legnagyobb gondja a munkahelyek biztonsága, majd sorrendben a gyerekek taníttatása és boldogulása, valamint az energiaárak növekedése. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat 54 országban, köztük Magyarországon is végzett felmérése.

hvg.hu Gazdaság

Megnyílt az EU szolgáltatási piaca: magyar félelmek és lehetőségek

Erősödő versenyt, csökkenő árakat és jobb minőségű szolgáltatásokat várhatunk a január 1-jén hatályba lépett uniós szolgáltatási direktívától. A jogszabály értelmében a belső piacon megszűnik az eddigi adminisztratív korlátozások zöme, ami növeli a más országokból érkező versenytársak esélyeit – írja a Világgazdaság hétfői számában.

hvg.hu Gazdaság

Mi változik január 1-jétől?

A kormányszóvivő szerint nehéz év volt az idei, de jövőre sem lesz sokkal könnyebb, viszont látszani fog az áldozatvállalás eredménye.

hvg.hu Napi merítés

Elkészült a legtöbbet adózó cégek top 100-as listája

A Zalai Hírlap szerint harmadszor jelent meg az APEH és az MKIK közös kiadványa, a Top 100, amely tavalyi adóbevallásuk alapján sorrendbe állítja az ország legnagyobb vállalkozásait, az ötven legnagyobb pénzügyi vállalkozást és a régiók húsz-húsz vezető cégét.

hvg.hu Vállalkozás

Cafeteria: milyen juttatásokból lehet még idén bevásárolni?

Az adóhivatal december 9-én a béren kívüli juttatások adásával, adózásával kapcsolatos közleményt adott ki, „Tájékoztató egyes természetbeni és béren kívüli juttatások áthúzódó adókötelezettségéről” címmel. A cél annak tisztázása volt, hogy idén még mit és miként lehet adómentesen vásárolni.

hvg.hu Gazdaság

Az év végéig lehet visszalépni az állami nyugdíjrendszerbe

Az év végéig lehet visszalépni az állami nyugdíjrendszerbe, az arra jogosultaknak december 31-ig kell jelezniük magánnyugdíjpénztáruknál, ha vissza akarnak térni a társadalombiztosítási (tb) nyugdíjrendszerbe; a határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.

hvg.hu Gazdaság

Októberben is csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Októberben folytatódott a kiskereskedelmi eladások harmadik éve tartó csökkenése, a forgalom volumene a naptárhatástól megtisztított adatok alapján 2009 első tíz hónapjában 4,7, októberben 7,5 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól, havi szinten 0,6 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztika Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.

1
21 22 23 24 25
99
Váratlan eredmény jött ki: nem találtak erős összefüggést a mindent elsöprő szerelem és a szex között

Váratlan eredmény jött ki: nem találtak erős összefüggést a mindent elsöprő szerelem és a szex között

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

Megható posztban köszöntötte feleségét Vilmos herceg

Megható posztban köszöntötte feleségét Vilmos herceg

Óriási erdőtűz pusztít Los Angeles egyik előkelő negyedében

Óriási erdőtűz pusztít Los Angeles egyik előkelő negyedében

Újabb két izraeli túsz holttestét találták meg a Gázai övezetben

Újabb két izraeli túsz holttestét találták meg a Gázai övezetben

Vége a januári tavasznak, újra hideg lesz

Vége a januári tavasznak, újra hideg lesz

Az ENSZ szerint több mint 900 embert végeztek ki tavaly Iránban

Az ENSZ szerint több mint 900 embert végeztek ki tavaly Iránban

„Megunták az emberek a nagyon éles, konstruktív vonalakat” – beszélgetés Bullás József festőművésszel

„Megunták az emberek a nagyon éles, konstruktív vonalakat” – beszélgetés Bullás József festőművésszel

A címlapról ajánljuk