szerző:
ecoline.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nemzetközi összehasonlításban az Ernst & Young befektetői preferenciákat...

Nemzetközi összehasonlításban az Ernst & Young befektetői preferenciákat vizsgáló legutóbbi tanulmánya szerint Magyarország a hetedik legkedveltebb befektetési célpont Európában. A projektek számát tekintve és az új munkahelyek létesítése alapján hazánk szintén a hetedik helyet vívta ki eredményeivel. 

A Daimler szólt a legnagyobbat

Az egy főre vetített több mint 7000 eurós működőtőke-állomány értékével Magyarország már csaknem két évtizede a közép-kelet-európai régió éllovasai közé tartozik a tőkevonzásban. Hazánkban, kormányzati közreműködéssel a 2008 első három negyedévében megvalósult 37 nagyberuházás összesen 8400 munkahelyet teremtett. Jelenleg is 34 nagybefektetővel folyik a szerződéskötés előkészítése, illetve további 36 nagybefektetővel folynak tárgyalások. 

A 2008-as évben a legnagyobb visszhangot a Daimler német autóipari vállalat nyári döntése kapta, amely szerint a cég Kecskeméten hozza létre Mercedes A és B osztályú gépkocsikat gyártó üzemét. A nemzetgazdasági jelentőségűvé minősített, 800 millió eurós beruházás közvetlenül 2.500 munkahelyet hoz létre. Az ősz folyamán a kormány és a vállalat Együttműködési Megállapodást írt alá a megvalósításról, a cég legutóbbi közlése szerint beszállítóik kiválasztása jövő tavasszal veszi kezdetét. 

A Hamburger volt a legnagyobb

Az év legnagyobb volumenű bővítését, vagyis egy már letelepült vállalkozás további beruházását a Hamburger Hungária Kft. hajtotta végre. A cég mintegy 300 új munkahelyet teremtő bővítésével megvalósuló létesítmény-együttes hulladékpapírból készült rostanyagból gyárt majd csomagolópapírt. 

A Magyarországra érkező működőtőke egyre nagyobb hányada (jelenleg mintegy 40 százaléka) újrabefektetés, a már megtelepedett vállalatok tehát kedvező tapasztalataik birtokában mind nagyobb számban és mértékben készek bővíteni tevékenységüket.

Az év befektetői között a Richter

A Daimler mellett, amely először a díj történetében két kategóriában is elnyerte „Az Év Befektetője” címet 2008-ban, befektetői oklevelet kapott többek között a a Richter Gedeon Nyrt. is, kiemelkedő jelentőségű, elsősorban oktatási együttműködéseiért. 

A gyógyszeripari vállalat nyáron jelentette be, hogy 15 milliárd forintos beruházással Debrecenben építi fel új biotechnológiai úton előállított termékek fejlesztésére és gyártására szolgáló üzemét. A beruházás eredményeképpen mintegy 110 új munkahely jön létre. A Richter biotechnológiai üzeme várhatóan 2012-ben kezdi meg működését. 

A legnagyobb szolgáltatóközpontok

Az IT Services Hungary Kft. létesítette 2007-2008 legnagyobb regionális szolgáltató központját. A beruházással 1745 új munkahely jön létre Magyarországon. A vállalat budapesti és debreceni helyszíneken indít üzleti szolgáltató központokat, amelyek rendszerintegrációs – fejlesztési és implementációs – valamint üzemeltetési területeken szolgálják ki a cégcsoportot – a Deutsche Telekom AG-t – és a cégcsoport nemzetközi ügyfeleit. 

Az idén megvalósult további hasonló beruházásokkal (pl. British Telecom, Cognizant, Lexmark) együtt összesen már 50 nagyvállalat működteti regionális szolgáltató központjait Magyarországon mintegy 20.000 főt foglalkoztatva. 

Befektetőbarát ipari park

A Befektetői oklevelek egyikét hagyományosan az év befektetőbarát ipari parkja kapja. 2008-ban a Szolnoki Ipari Park mellett a Szolnoki Önkormányzat is e kitüntetésre érdemesnek bizonyult. Az Ipari Parkban 2007-2008-ban letelepült négy vállalkozás több mint 520 közvetlen munkahelyet teremt beszállításigényes iparágakban. A pozitív beruházási döntésekben jelentős szerepet játszott a városi önkormányzat is.

A működőtőke hazánkba csábításához elengedhetetlenül szükséges a települések, önkormányzatok fogadókészsége, szakmai felkészültsége. Ennek érdekében a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium az ITD Hungary Befektetésösztönzési Ügynökséggel közösen novemberben indította el a Befektetőbarát Önkormányzatok Programját. Az elsősorban oktatási és tanácsadási program célja az, hogy az ITDH a befektetésösztönzéssel kapcsolatos főbb irányvonalak megadását követően folyamatos szakmai tanácsadással lássa el a programhoz csatlakozó települések vezetőit, és, hogy az ügynökség a rendszeres kommunikációnak köszönhetően naprakész információkkal rendelkezzen az egyedi, helyi kompetenciákról és az eredeti újításokról, kezdeményezésekről illetően. Minden, a téma iránt érdeklődő település szakmai segítséget kap abban, hogyan tehetik vonzóvá településüket a hazai és nemzetközi cégek számára, milyen módon tudnak nyílt és építő párbeszédet folytatni a befektetések hatásairól helyi szinten - áll a minisztérium témában kiadott közleményében.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!