Egyre többen gondolkoznak el azon, hogy megélhetésüket egy másik országban próbálják meg biztosítani. Vannak, akiknek keresni sem kell a lehetőséget, mivel munkáltatójuk dönt kiküldetésükről. Erre általában akkor kerül sor, ha az anyavállalatok vagy a csoporthoz tartozó cégek megállapodást kötnek a tudás megosztása, a hatékonyabb erőforrás kihasználása vagy csak egyszerűen tréningcélok megvalósítása érdekében.

A magánszemélyek döntéseit  elsősorban  az adott országban elérhető kereset nagysága, vagyis a vágyott nettó bérszintjük befolyásolja. A munkavállalók szabad áramlásának biztosítását az Európai Unióban többek között a szociális biztonsági rendszerek koordinálásával igyekeztek megoldani. A 1408/71 EGK rendelet meghatározza, hogy több ország érintettsége esetén mely országban kell a járulékokat fizetni és hol lehet az ellátásokat igénybe venni munkavállalóknak és önálló (egyéni) vállalkozóknak.

A koordináció során számos alapelvet vesz figyelembe e rendelet. Elsőként azt, hogy az egy tagállam területén foglalkoztatott összes munkavállaló egyenlő bánásmódban részesüljön. Emiatt elsősorban annak a tagállamnak a jogszabályait kell alkalmazni, amelyben a munkavállaló  dolgozik. Az Unión belül mozgó munkavállalók és önálló vállalkozók egyszerre csak egy tagállam szociális biztonsági rendszerébe tartozhatnak, és nem tartható fenn ugyanazon kötelező biztosítási idő alatt több, azonos jellegű ellátáshoz való jogosultság.  Például, ha egy magyar állampolgárt Németországba küldenek ki, és ott is kapja a fizetését, akkor a német szabályok szerinti kedvezőbb mértékkel vonják a járulékokat a német béréből. Ugyanakkor, ha emellett magyar társadalombiztosítási jogviszonyát is fenntartják minimálbéres fizetése alapján, akkor hiába fizet egyidejűleg két helyen járulékokat - csak egyszer veszik majd figyelembe szolgálati időként ezt az időszakot. 

A cikk folytatása az Adózónán olvasható.