szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A nagy kereskedelmi áruházláncok a törvényi szigor ellenére is megtalálják a módját, hogy különböző jogcímeken többletbevételre tegyenek szert beszállítóiktól: akár háromszázezer forintba is kerülhet például, ha valaki a termékével be akar kerülni az akciós újságba – írja a pénteki Magyar Nemzet.

A Gazdasági Versenyhivatal által megrendelt, az áruházláncoknak a beszállítókkal szembeni magatartását vizsgáló, Kopint-Tárki Zrt. készítette tanulmány szerint az utóbbi években bevezetett szigorítások valamelyest javítottak a beszállítók helyzetén, teljes körű védelmet azonban nem nyújtanak számukra.

A láncoknál ugyanis rövid idő alatt kialakultak azok a technikák, amelyekkel lényegében meg tudják kerülni a korlátokat. A korábbi belistázási díjként beszedett sarcból (amelyet azért fizetett a beszállító, hogy terméke bekerülhessen a lánc kínálatába) így lett terméktesztelési vagy kipróbálási díj.

Nem ritka, hogy az áruházlánc nem elégszik meg a nemzetközileg is elfogadott tanúsítványokkal, hanem ragaszkodik saját minőségellenőrzési rendszeréhez, amelynek költségeit szintén a beszállítókkal fizetteti ki. Ennek évi költsége akár több százezer forintra is rúghat.

Az is pluszköltséget jelent a partnernek, hogy a kereskedőlánc ragaszkodik saját, a hagyományosnál háromszor drágább speciális rekeszei használatához – ismerteti a Magyar Nemzet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!