A Deutsche Telekom megerősítette, hogy ők is azokhoz a vállalatokhoz tartoznak, akiknél az Európai Bizottság razziázott piaci hatalommal való visszaélés, kartellezés miatt – írja a Spiegel Online.
A kartellellenes törvény betartására figyelő uniós ellenőrök kedden több Telekom-cég irodáját vizsgálták át – közölték a hatóságok csütörtökön. A bírság akár az éves bevétel 10 százaléka is lehet. A Deutsche Telekom a múlt évben 58,17 millió eurós bevételre tett szert – írja a Spiegel Online.
A Le Figaro nevű francia napilap szerint a Deutsche Telekomon kívül mások mellett az O2 leánycége, a spanyol Telefónica és a francia Orange is az átkutatott vállalatok között van. Az Európai Bizottság piaci hatalmukkal való visszaéléssel, többek között kartellezéssel gyanúsítja őket. További részleteket egyelőre nem közöltek a gyanúsítással kapcsolatban.
Maga a bizottság cégneveket sem említett, a Telekom egy szóvivője azonban megerősítette, hogy voltak utóvizsgálatok a vállalatnál. "A Deutsche Telekom meglepődött az újabb vizsgálatokon" – tette hozzá a szóvivő, aki szerint a korábbi vádak alaptalannak bizonyultak.
Az Európai Bizottság mostani közleményében kihangsúlyozta az internetszolgáltatók fontosságát. "Az általuk nyújtott szolgáltatás nagyon fontos, segítségükkel a felhasználók gyorsan és olcsón internetezhetnek, függetlenül a szolgáltatók telephelyétől" – írták.
A bizottság szerint a házkutatások csupán vizsgálatok első lépcsőfoka, a vállalatokat egyelőre semmivel nem gyanúsítják hivatalosan. A vizsgálatok lezárásának nincs megszabva határidő.
Az Európai Unió szigorúan tiltja a kartellezést.