szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Mol Nyrt. igazgatósága 50 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja a társaság éves rendes közgyűlésének – tette közzé a Mol a BÉT honlapján.

A Mol 2014-ben 60 milliárd forint osztalékot fizetett ki eredménytartalékából, jóval többet az előző évi 46 milliárdnál.

A szokásos osztalékon felül ugyanis, ami 2014-ben 47 milliárd forint volt, az egyes leányvállalatainak értékesítéséből származó nyereség 25 százalékát, 13 milliárd forintot is kifizetett a részvényeseknek egyszeri osztalékként. Az egy részvényre jutó osztalék 2014-ben mintegy 590, 2013-ban 462 forint volt.

A Mol április 16-ra hívta össze éves rendes közgyűlését. A tulajdonosi fórum napirendjén a szokásos pontok mellett igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok választása, az őket megillető javadalmazási rendszer, illetve díjazás módosítása is szerepel, továbbá az igazgatóság felhatalmazása saját részvények megszerzésére.

A napirendi pontokhoz kapcsolódó előterjesztéseket és határozati javaslatokat a közgyűlés kezdőnapját legalább 21 nappal megelőzően teszi közzé a Mol a honlapján, ezt követően megtekinthető a Keler Zrt. részvénykönyv-vezetésén is vagy személyesen átvehető április 16-án a közgyűlés helyszínén.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!