Ismét elmeszelte a magyar útdíjbírság rendszerét az Európai Bíróság

Ismét elmeszelte a magyar útdíjbírság rendszerét az Európai Bíróság

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az arányosság elve fontosabb, mint a nemzeti jogszabályok – mondta ki a luxembourgi testület.

Ismét a magyar állam ellen ítélkezett az Európai Bíróság az útdíj ügyében. A Link Logistik N&N ügyében ráadásul fel is írta a magyar szabályozást, amikor kimondta: ha a magyar jogszabályok szembemennek azzal az alapelvvel, hogy a bírságoknak arányosnak kell lenniük, akkor a nemzeti bíróság „köteles teljes egészében alkalmazni az uniós jogot, és megvédeni az abban az egyének részére biztosított jogokat, szükség esetén mellőzve a nemzeti jog azon rendelkezéseinek alkalmazását, amelyek az adott ügy körülményei között az uniós joggal ellentétes eredményre vezetnének”.

A mostani ítélet a szombathelyi bíróság kérésére született meg, a szervezet azt szerette volna megtudni, hogy egy jogvitában az arányosság elve vagy a nemzeti jogszabály erősebb. Az Európai Bíróság pedig tavalyi döntésével összhangban rendelkezett. 2017 márciusában az Euro-Team és a Spirál-Gép egyesített ügyeiben azt mondta ki az EU Bírósága, hogy a nehéz gépjárművekre kivetendő útdíjaknál az uniós joggal ellentétes a szankciórendszer. Az ugyanis átalányösszegű bírságot ír elő függetlenül attól, hogy milyen súlyú a szabályok megsértése.

Az Euro-Team sofőrje az M5-ös autópályán maradt, noha úthasználati jogosultsága az elmulasztott lehajtótól csak az autópályával párhuzamosan futó 5-ös útra volt. A szabálytalanul megtett útszakaszon fizetendő úthasználati díj alacsonyabb – 324 forint –, mint az eredeti útvonaltervben szereplő 5-ös úton a cég által előre ténylegesen megfizetett díj (520 forint).

A Spirál-Gép ügyében pedig a túlhajtás észlelését követően a sofőr szinte azonnal, telefonon megváltotta az útvonal-használati jegyet 1597 forintért. Mindezek ellenére a rendőrség mindkét esetben mintegy 150 ezer forint összegű bírsággal sújtotta a járművek üzembentartóit. A bírságok összege megegyezik az úthasználati díj befizetésének teljes elmaradása esetén kiszabandó bírság összegével – tették hozzá.

 

Hozzászólások