Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Pénzt nem, csak kosztot és kvártélyt kapott a körbepörgő-rúgások és a végtelenig számolás fekete öves hollywoodi mestere, Chuck Norris a budapesti turnéjáért. Ráadásul abból is csak a (hollywoodi mércével mérve mindenképpen) fapados verziót.
Chuck Norris a Baptista Szeretetszolgálat által szervezett Cipősdoboz nevű jótékonysági akció keretében látogatott Budapestre 2018. november 24-27 között. A Szeretetszolgálat elárulta a hvg.hu-nak, mennyit és miért fizettek a látogatás kapcsán:
Ez összesen 1 305 594 forint, de a sajtótájékoztató költségeit akár ki is vehetjük belőle, az nem konkrétan Chuck Norrisra ment el, szóval végső soron a Baptistáknak egymillió forintjukba került a színész meghívása.
A költségek alapján egyébként Chuck Norris és felesége kicsit sem urizáltak, ennyi pénzért (200 euró éjszakánként) egy jobb szállodában, mondjuk a Kempinskiben a legolcsóbb szobát lehet kivenni, a határ a csillagos ég, egész konkrétan a 6 000 euró a királyi lakosztályért.
Chuck Norris, ha már itt volt, találkozott Andy Vajnával is, Orbán Viktor miniszterelnökkel pedig hosszabb időt töltött együtt. Erről a színész a szélsőjobboldali, az összeesküvés-elméletektől és hamis hírektől nem visszariadó World Net Daily elnevezésű oldalon tett közzé beszámolót. Chuck Norris különösen nagyra értékelte, hogy Orbán személyesen vezette körbe a városban, amely természetesen gyönyörű, az emberek pedig rendkívüliek. A harcművész ezek után Orbán Viktor politikai bemutatására vállalkozik: a magyar miniszterelnök vállaltan konzervatív, hiszen védi a határokat és a keresztény értékeket, és még Soros ellen is törvényt hozott, és persze nagyon népszerű az átlagemberek körében – noha a progresszívek vehemensen utálják. Norris felidézi, hogy Orbán elmondta neki, a róla szóló kommentek 90 százaléka negatív, a liberálisok pedig utálják. „Pont olyan, mint Donald Trump” – mondta erre a harcművész. „Még olyanabb” – válaszolta Orbán.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!