Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Másfél éve nem volt akkora a növekedés, mint most. Az autóipar a tavalyi problémák után magára talált, és az egész gazdaságot felpörgeti.
2019 márciusában az ipari termelés volumene 8,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit – közölte a KSH. Ekkora növekedést utoljára 2017 októberében mértek.
A legnagyobb súlyú járműgyártásban gyorsult, míg a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában kissé lassult a növekedés üteme. Az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása az ipari átlag alatti mértékben emelkedett.
Virovácz Péter, az ING elemzője úgy kommentálta az adatot: még nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a már eddig is meglepetést meglepetésre halmozó magyar ipar. A tavalyi autóipari problémáknak már nyoma sincs. Az elemző szerint az, hogy az első negyedévben 2018 első három hónapjához képest 6,2 százalékos volt a növekedés, elsősorban az autógyártás újbóli fellendülésének köszönhető, ez pedig az exportot és ezen keresztül a folyó fizetési mérleg javulását is jelentősen támogatja. Így aztán maradhat az 5 százalék körüli GDP-növekedés az év elején.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.