szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy adócsaló őrző-védő szervezetet felszámoltak a NAV nyomozói, 1,9 milliárd forint kár okozásával vádolnak két férfit.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz őrző-védő céghálózatot működtető emberek ellen, akik kétmilliárd forintos kárt okoztak a költségvetésnek.

A NAV-közlemény szerint a fő elkövetők – két Fejér megyei férfi – vagyonvédelmi szolgáltatásokat szerveztek, a dolgozók után azonban az adót és járulékokat nem fizették be. Az elkövetők az áfacsalással közel 700 millió, míg a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók és járulékok megspórolásával 1,3 milliárd forintos kárt okoztak az államnak.

A csaláshoz többszintű céghálózatot hoztak létre, a bukó cégek élére strómanokat ültettek. A bűnszervezetben a könyvelő is részt vett, aki a vezetőkkel megegyezve adóminimalizáló bevallásokat nyújtott be.

A NAV nyomozói országos akcióban számolták fel a szervezetet, IT-szakemberek, járőrök és a NAV Merkur bevetési egysége támogatásával 51 helyszínen tartottak házkutatásokat, összesen 15 gyanúsítottat hallgattak ki. Az elkövetők által okozott kár és a várható bírság biztosítására bankszámlákat zároltak, ingatlanokat, ékszereket és készpénzt foglaltak le 570 millió forint értékben. A bűnszervezet tagjai közül három ember letartóztatásáról már döntött a Székesfehérvári Járásbíróság.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!