Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mintegy 150 milliárdból épül a Rákos–Hatvan-vasútvonal, és bár elsőre úgy tűnhetett, ebből kimarad Mészáros Lőrinc és a NER, kicsit mélyebbre ásva már megtaláljuk a felcsúti dollármilliárdost és társait.
A közbeszerzést kivételesen nem a NER-hez köthető cégek nyerték, hanem öt osztrák gyökerű cég: a Strabag Vasútépítő Kft., a Belfry PE Kft., a Swietelsky Vasúttechnika Kft., a Thales Austria GmbH és a Thales Rail Signalling Solutions Kft.
A beruházás során összesen 52 kilométernyi vasúti pályát modernizálnak, mely során természetesen alvállalkozókat is alkalmaznak. A 24.hu által megszerzett adatok szerint itt már megjelenik a NER, hiszen a Rákos és Gödöllő közötti szakaszt készítő Belfry PE kizárólag Mészároshoz köthető alvállalkozókat kért fel (pl. vejének Homlok Zsoltnak a cégét, a Vasútvill Kft.-t), de az ugyanezen a részen dolgozó Strabag is a NER-hez fordult. Sőt a másik, Gödöllő és Hatvan közötti, szintén több mint 60 milliárdos szakaszon is pénzhez jut a Mészáros család, meghívott alvállalkozóként örülhetnek megrendelésnek – olvasható a lapban. A felcsúti milliárdos családja máskor is szeretett alvállalkozóként megjelenni nagyobb vasúti projekteknél.
A Gödöllő-Hatvan vonalon is megjelennek Mészárosék, Vasútautomatika Kft.-je és a Mészáros-féle R-Kord alvállakozója, a Termini-Rail Kft., a hihetetlen növekedést produkáló Crystal 91 Kft., valamint a Swietelsky leányok: a DS Vasút Kft. és a Vasútgép Kft. Ahogy a 24.hu megjegyzi: mintha mindegyik nyertes fővállalkozó ugyanabból a kalapból húzott volna magának alvállalkozókat.
(Nyitóképünk illusztráció.)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.