Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedden még arról volt szó, hogy több száz helyen lesz áramszünet karbantartás miatt, szerdára átgondolták.
Elhalasztja áramszünettel járó munkái többségét az E.ON, és az Elmű Hálózati Kft., hogy csak a feltétlenül szükséges esetekben kelljen a rendkívüli helyzetben hálózati beavatkozást végezni – közölték a cégek szerdán.
Minden esetben egyedileg vizsgálják meg, hogy az ellátás biztonsága szempontjából jelent-e kockázatot a halasztás, a tervezett üzemszünet kiket érintene – hatással lenne-e, például, gyógyszertár vagy élelmiszerbolt működésére – és a nem halasztható esetekben mennyi az ellátás nélkül elfogadható időtartam.
Azt állítják, hogy még az elmúlt másfél hétben felülvizsgálták azokat a korábban tervezett hálózati beavatkozásokat, amelyek az ügyfelek számára áramszünettel járnának. A munkálatokat még az új koronavírus-járványt megelőzően hirdették meg, a kialakult helyzetre való tekintettel az ügyfelek kényelme érdekében azonban átszervezik ezeket.
Kedden viszont még arról számolt be az Elmű, hogy a következő két hétben Budapest több pontján és számos másik településen is előre betervezett karbantartási munkálatokat végeznek, aminek következményeként több száz helyen áramszünettel kell számolnia a lakosságnak. A szolgáltató akkor még úgy vélte, hogy a munkákat nem lehet elhalasztani.
Készüljön, ötszáznál több helyen lesz órákig tartó áramszünet a következő napokban
Az Elmű hálózatkarbantartási munkálatai miatt Budapest mellett más városokban is hosszabb áramszünetre kell számítani. Erre fokozottan érdemes készülni most, amikor sokan otthonról dolgoznak, tanulnak.
A szerdai közlésük szerint elhalasztottak minden gyengeáramú rendszerfejlesztéshez szükséges beavatkozást és nagy számú rekonstrukciót. Az ilyen jellegű munkálatokat csak azokban az esetekben végzik el a szakemberek, amikor a tervezett karbantartás rövid távon nagyobb kiterjedésű üzemzavart előz meg. A meghirdetett munkálatok halasztása kapcsán előfordulhat, hogy postán kézbesített lemondó értesítést nem kapnak az ügyfelek.
Azt írták, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy hozzájáruljanak a koronavírus terjedésének megelőzésére tett országos lépésekhez és felkészüljenek a járványhelyzet kezelésére. A társaságok célja, hogy ügyfelei, munkatársai, partnerei és hozzátartozóik egészségét megóvja, ugyanakkor szolgáltatásainak biztonságát garantálja a kihirdetett veszélyhelyzet idején is.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.