szerző:
Sztojcsev Iván
Tetszett a cikk?

A Facebook a történelme egyik legnagyobb presztízsveszteségét szenvedte el, amikor engedett az ausztrál kormánynak és feloldotta a hírek blokkolását. De a PR-szempontoknál egy kicsit messzebbre nézve az látszik csak, hogy egy lépéssel hátrébb lépett a cég. Nagy bukásról nincs értelme beszélni.

A kormányok világszerte egyre keményebben lépnek fel annál, mint amire a Facebook számíthatott. Azután, hogy a Facebook és az ausztrál kormány egy hétig farkasszemet nézett egymással, a közösségimédia-óriás pislogott először – Stephen Scheeler, a Facebook Ausztráliáért felelős egykori vezetője röviden így foglalta össze a BBC-nek az elmúlt egy hét eseményeit.

Mi is történt pontosan Ausztráliában?

A világ médiapiaci helyzetének elemzését általában nem úgy szoktuk kezdeni, hogy elolvassuk az ausztrál sajtótörvényt, ezért is lehet furcsa, hogy most ekkora botrány lett. De az, hogy az ottani kormány és a Facebook egymásnak ugrott, az egész világon meglévő problémákat mutatott meg, szinte véletlen, hogy épp Ausztrália lett az első konfliktushelyszín.

Nagyon röviden a lényeg az: az új ausztrál médiatörvény szerint a közösségimédia-portálok és a keresőmotorokat fenntartó cégek (elsősorban a Google) kötelesek fizetni a hírportáloknak, ha tőlük hoznak le egy hírt. A Facebook erre a múlt héten blokkolta az ausztrál felhasználóinál a hírek megnézését és megosztását, de néhány nap után visszakozott. A törvényt csütörtökön elfogadták, egyedül annyiban engedtek a Facebooknak, hogy a cég és a kiadók egyeztethetnek, mi számít hírnek, és csak a vitás esetekben dönt a kormány. A keresőmotorokat üzemeltető cégek pedig két héttel előre kötelesek jelezni, ha változtatnak valamit az algoritmusukon – hogy ez a gyakorlatban mennyire betartatható, arról azért sokaknak vannak kételyei.

©

A Google is erősködött egy sort januárban, de végül a Facebooknál jóval korábban meghátrált (főleg, hogy a Microsoft jelezte, a Bing örömmel betöltené a Google kivonulása után maradó űrt). A Facebook pedig már azt is bejelentette: Kanadában, ahol hasonló törvényt tervez a kormány, már keresi a lehetőséget, hogy megállapodjon a médiaszolgáltatókkal, mielőtt hasonló vita jönne.

A Facebook átalakította a világ médiapiacát, ez akkora közhely, hogy szinte már leírni is ciki. Mégis, a kormányok mintha csak most jutottak volna el oda, hogy ezzel kezdeni is kellene valamit.

Bonyolítja a helyzetet, hogy nagyon sok szálon kritizálják a közösségi média nagy cégeit. A kritikáknak 3+1 irányvonala van, ezek több ponton is összeérnek.

1. Inkorrekt a közösségi média cégeinek túlsúlya a hírszolgáltatókkal szemben

Az ausztrál – és a kanadai – szabályozás a problémának ezzel a részletével próbál most kezdeni valamit. A konfliktus oka világos: amíg a kiadók fizetik az újságírókat, akik megkeresik és megírják a híreket, a Facebook csak megjeleníti a cikkeket, amelyet mások megírtak, és elviszi a hirdetési bevétel egy jelentősebb részét. A magyar mainstream sajtóba például az olvasók nagyjából harmada érkezik a Facebookról, és hasonló arányok jellemzőek külföldön is. Az ausztrál kormány most épp azzal indokolta a döntését: a kisebb kiadók járhatnak jól, ha pénzt kapnak a Facebooktól, amiért megjelenhetnek ott is a hírek.

Logikus a kiadók kérdése: miért kapjon a hirdetőktől pénzt egy portál olyan termékért, amelyen nem dolgozott. Amire persze a Facebook mondhatja azt, hogy rendben, lássuk meg, mire mennének ezek a portálok a közösségi médiából érkező olvasók nélkül. Hogy mégis visszakoztak, és az ausztrál kormány kompromisszumkészségének első jelére belementek egy egyezségbe, az annak a jele: a Facebooknak sem érdeke nyílt harcot folytatni egyetlen ország kormánya ellen sem, ahonnan még sok felhasználót és így bevételt remél.

©

De azt is hozzátették, hogy az új szabály nyertese lehet a közszolgálati újságírás is. Ez abból a nagyon optimista alapfelvetésből indul ki, hogy ha több a pénz, akkor több energia marad a kattintásvadászat helyett minőségibb cikkekkel foglalkozni – mérget azért ne vegyünk rá, hogy ez mindenhol így lesz.

2. A nagy techcégek nem fizetnek elég adót

Ezt a problémát leginkább az európai kormányok szokták felvetni. A Facebook és a Google korábban rendszeresen szerepelt a magyar adóhatóság nagy adótartozást felhalmozó cégeinek listáján is. Arra hivatkozva ugyanis, hogy nem Magyarországon működnek, nem fizettek reklámadót (sem), pedig ez a két cég birtokolja a magyarországi online hirdetési piac több mint felét. A Facebook végül 2017-ben önként vállalta, hogy 2019-től minden országban adózik, ahol jelen van, nemrég az is kiderült, hogy Magyarországon 2017-re és 2018-ra 3,8 milliárd forint reklámadót fizetett be.

©

De egy ilyen vállalás nem változtat azon, hogy a legtöbb európai kormány szerint ezek a multik túl keveset adóznak ott, ahonnan a nyereségük származik, mert azt átcsatornázzák más országokba – jellemzően olyan helyekre, ahol egyedi adómegállapításoknak köszönhetően egészen minimális adó megfizetésére kötelesek. A francia kormány például emiatt tavaly 3 százalékos adót vetett ki az országban nyújtott digitális szolgáltatásokon belül azokra a cégekre, amelyeknek a bevétele Franciaországban 25, globálisan 750 millió euró feletti. Az EU is ígért közös fellépést – ennek a tervezete a közös digitális adózásra nem tett végül javaslatot, részben például a magyar kormány ellenkezése miatt. A tiltakozó kormányok elsősorban azt nehezményezik (azon túl, hogy ebben egyenes utat látnak egy közös európai adópolitika felé, holott a jövedelem- és nyereség utáni adózás a mai napig tagállami hatáskörbe tartozik), hogy egy ilyen adóból származó bevétel a közös uniós kasszába vándorolna – az elképzelések szerint például részben ebből fedezhetnék az uniós költségvetést, vagy épp a most induló, kötvénykibocsátásból fedezett helyreállítási alapot.

3. Túl fontos politikai szereplők a közösségi média óriásai ahhoz, hogy ennyire laza szabályok vonatkozzanak rájuk

A Facebook (ahogy a mostani botrányból kimaradó Twitter is) ugyan sokszor megígéri, hogy fellép az álhírek ellen, és néha ennek tényleg vannak jelei is, az tagadhatatlan, hogy a közösségi médiában sokkal könnyebb hazugságokat terjeszteni, mint a hagyományos sajtóban. Ha valami megjelenik egy álhíroldalon, az nyugodtan terjedhet, ha egyszer nem szab korlátot sem a médiatörvény, sem a szakmai etika. Egyre többen vetik fel, hogy valamit kezdeni kell ennek a szabályozásával.

A probléma nem új, az már a 2016-os amerikai elnökválasztás és a Brexit-népszavazás után kiderült, hogy az álhírek, illetve a Facebookról szerzett adatok segítségével végzett úgynevezett választói mikrotargetálás befolyásolhatták az eredményt. Ebbe a Cambridge Analytica nevű adatelemző cég bele is bukott, kiderült azonban az is hogy ez csepp a tengerben: több tízezer alkalmazás férhetett hozzá jogszerűtlenül a felhasználók Facebookon tárolt adataihoz.

©

A Facebook kiperkált emiatt valamekkora büntetést, de túlélték a botrányokat, a 2020-as választási szezonra pedig már az álhírekkel kapcsolatban is egy fokkal keményebbek lettek. Ennek a leglátványosabb pontja az volt, amikor a Twitteren előszeretettel (egyre nagyobb hülyeségeket és egyre veszélyesebb provokációt) kommunikáló Donald Trumpot gyakorlatilag kitiltották a közösségi médiából. De amikor a tavalyi amerikai kampányban egy jobboldali bulvárlap minden alap nélküli „leleplező” történetet adott ki Joe Biden állítólagos bűnügyeiről, egy ideig azt sem engedték terjedni – ez óriási váltás volt 2016-hoz képest. De itt még mindig csak egyedi ügyekről van szó, a közösségi médiára vonatkozó szabályozás a mai napig sokkal lazább, mint amennyi a politikai súlyával arányos lenne.

+1: Véleményterror

Világszerte sok politikus kiált Facebook- vagy épp Twitter-cenzúrát, a sorba beállt a magyar kormány is. Ezeknek a közös pontja az, hogy nincs valós alapjuk. Ennek ellenére amikor arról folyik a vita, hogy szigorúbb szabályok közé kell-e terelni a közösségi média nagyjait, rendszeresen előkerülnek ezek az „érvek” is.

De hogyan tovább?

Az ausztrál döntés után elképzelhető, hogy más országokban is fizetni fog a Facebook, vagy legalábbis egyezkedni a kiadókkal. A BBC arról írt, hogy európai politikusok is számolgatják, mit lehet az ausztrál törvényből átültetni az itteni jogrendszerbe. De Stephen Scheeler a már idézett nyilatkozatában ennél is jóval tovább ment. Szerinte el kell jutni oda, hogy feldarabolják a techóriásokat.

A 2020-as amerikai elnökválasztás előtt a Demokrata Párt előválasztásán ezt ígérte Elizabeth Warren is, és ő sokkal részletesebben ki is fejtette a tervét: abban látta a problémát, hogy egy nagy techcég más vállalatok felvásárlásával nő még nagyobbra, így a Facebooktól leválasztotta volna az Instagramot és a WhatsAppot, a Google-ről a Waze-t, a Nestet és a DoubleClicket, az Amazonról pedig a Whole Foods-t és a Zapoost. Scheeler minderről úgy fogalmazott:

Ezeknek a platformoknak a mérete és a befolyása az elménkre, az agyunkra, mindarra, amit polgárokként, fogyasztókként teszünk, akkora hatalmat jelent, hogy ha meghagyjuk őket néhány nagyon szigorúan kontrollált vállalat, mint a Facebook kezében, az a katasztrófa receptje.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kizárja a kapitalizmus azt, hogy ne ártsunk?

Kizárja a kapitalizmus azt, hogy ne ártsunk?

Müller Cecília elrendelte a tömeges oltást

Müller Cecília elrendelte a tömeges oltást

9500-ig forgó, rekorderős szívó V12 motorral búcsúzik a Ferrari 812

9500-ig forgó, rekorderős szívó V12 motorral búcsúzik a Ferrari 812