Új kátyú keletkezett a zöld átállás felé vezető úton. A nettó zéró emisszió eléréséhez már csak az elektromos járművek akkumulátorai miatt is rengeteg ritkaföldfémre és más fémre lesz szükség, ám többük is gyengélkedik a piacon, a leglátványosabban a lítium esett hasra. Egy év alatt több mint 80 százalékot zuhant az anyag tonnánkénti ára, tavaly nagyjából 13 200 dolláron zárt. Ennél az elmúlt években csak 2020-ban volt olcsóbb, igaz, akkor meg csak 6 ezer dollárt kértek egy tonnáért. Ez nemcsak a mostani zuhanást illusztrálja jól, hanem az azt megelőző elképesztő árrobbanást is – azt pedig az fűtötte, hogy a világ szakadatlanul erősödő elektromosjármű-kereslettel számolt.

Utóbbi nem jött be. Bár az EV-értékesítések továbbra is növekednek, a jóslatokhoz képest belassult az ütem. Elon Musk Teslája az év elején kiábrándító állapotokról vallott, most már „jelentősen alacsonyabb” növekedési rátával számol a közeljövőben, és nem tűzött ki semmilyen komolyabb üzleti célt 2024-re. A Ford az EV-gyártást, a General Motors az e-autói értékesítési várakozásait skálázta vissza, a Volvo pedig leállította kínai elektromospartnere, a Polestar finanszírozását.

A keresletnövekedés lassulása mögött nagyrészt az áll, hogy a kormányok elkezdték csökkenteni vagy kivezetni az e-járművek vásárlásának támogatását. Ez történik az USA-ban, Németországban, Franciaországban, és várhatóan ez következik Norvégiában is. Magyarország pedig itt is szembemegy a világgal: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter éppen nemrég jelentette be, hogy Magyarország uniós szintű támogatási programot javasol az elektromos autók vásárlásának támogatására. Mindez persze nem állítja meg a lassulást, amely a világ legnagyobb e-jármű-piacát, Kínát is érinti: itt a hibrideket továbbra is viszik, mint a cukrot, a tisztán villanyos autók iránti kereslet viszont szintén lassabban nő a várakozásoknál.

Mivel a világ töretlen növekedéssel számolt, annak megfelelően lőtte be a lítium kitermelését is. A mellényúlás miatt azonban idén a Goldman Sachs szerint 200 ezer tonnányi fölösleges lítium-karbonát ekvivalens fog pangani az ellátási láncokban, ami a globális kereslet 17 százalékával egyenlő. Ennek kiegyensúlyozására szerintük „jelentős kibocsátáscsökkentés” szükséges.

Mindeközben egy másik fontos fém, a nikkel ára is drámaian beszakadt, miután Indonézia is bekapcsolódott a körforgásba, és itt is beütött a túltermelés. A nikkelnél 43 százalékos csökkenésről beszélünk, ami a lítiuméhoz képest semmiség, de ahhoz ez is elég volt, hogy ezreket rúgjanak ki az ellátás másik fellegvárában, Ausztráliában. Az ausztrál kormány komolyan vette a fejleményeket, és február közepén kritikus fontosságú anyaggá minősítette a nikkelt, hogy az ipar dollármilliárdos, olcsó kormányzati kölcsönökhöz juthasson. Ezzel együtt a globális nikkeltöbblet is akkora, hogy a mostani várakozások szerint évek alatt tisztul csak ki a rendszerből.

Befékeztek a nyugati bányacégek

A fentiek miatt a nagy, nyugati központú bányacégek drasztikus kiadáscsökkentésbe fogtak. Az Economist összesítése szerint a 40 legnagyobb bányacég a 2013-as csúcsévben együtt 130 milliárd dollárnyi tőkebefektetést hajtott végre, ami a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményük (EBITDA) közel négyötödét tette ki. Itt is abban reménykedtek, hogy a kínai gazdaság gyorsulása tartós lesz – aztán két évvel később, miután nem jött be a számításuk, már több mint 50 milliárd dollár értékben írtak le eszközöket. 2022-ben az összesített tőkebefektetésük már csak 75 milliárd dollár volt, a kombinált EBITDA-juk negyede.

A nyugati cégek tétovázásának egyik fontos oka, hogy most nincs meg feléjük a befektetői bizalom – ami például a lítiumárakat nézve aligha csoda. Az új projektek megtérülési rátája az iparágban jelenleg 7 százalék körül mozog. Azért aztán tavaly és idén is sorozatban jöttek, jönnek a hírek a leépítésekről, projektjegelésekről.

Az ausztrál helyzetet a nikkel kapcsán már érintettük, de persze lítium terén sem állnak most jól, márpedig a globális lítiumtermelés 40 százalékát Ausztrália adja. Az ausztrál Pilbara Minerals bevétele például a tavalyi negyedik negyedévben 46 százalékkal zuhant be, miután letekerték a bányáik kitermelését. A szintén ausztrál Liontown Resources pedig év elején leállította a világ egyik legnagyobb lítiumkitermelő lehetőségének ígérkező Kathleen Valley nevű bányaprojektjét.

Az amerikai Albemarle – szintén a világ egyik legnagyobb lítiumbányász cége – a tavalyi 2,1 milliárd dollár után idén 1,6 milliárdot tervez tőkeberuházásra költeni. A Dél-Karolinába tervezett, 1,3 milliárd dollárból építendő feldolgozóüzemüket is jegelték, mert már nem ígérkezik profitábilisnak. Februárban a svájci Glencore leállította a műveleteit a világ negyedik legnagyobb nikkeltermelésével büszkélkedő Új-Kaledóniában, ahol egyébként a globális nikkelkészlet 7 százaléka található. A BHP Group, piaci értékét tekintve a világ legnagyobb bányacége pedig azt pedzegeti, lehetséges, hogy meghatározatlan ideig le kell állítania az ausztráliai nikkelkitermelését, mivel nem számít gyors piaci visszarendeződésre. Ők egyébként ott vannak a Tesla és a Ford beszállítói között.

Államosítanak és elveszik a profitot a bányacégektől

Az Energy Transitions Committee nevű agytröszt szerint a dekarbonizáció érdekében a világnak 6,5 milliárd tonna fémre lesz szüksége 2050-ig – igaz, ebben a ritkaföldfémek mellett ott van az acél, a réz és az alumínium is. Ez a mennyiség a mai kibocsátás sokszorosa, eléréséért a mostaninál több beruházás és gyorsabb ásás szükséges a bányacégektől. A befektetéseket kormányintézkedések is ösztönözhetnék, de ilyesmiről a nyugati féltekén most legfeljebb korlátozottan lehet beszélni.

Több ország az iparág óriási növekedési potenciálja miatt állami kontrollt akar a bányái felett, ami elriasztja a magánbefektetőket. Chile például állami bányacéget gründol a lítiumkészletek kiaknázására, de addig is durván lefölözi a magánszektort, 2022-ben az SQM vállalattól a nettó nyereség 1,3-szorosát vonta el. Másutt – például Mexikóban, Kirgizisztánban, Namíbiában – is durván adóztatják a magáncégek működését, és exporttilalmakkal rövidítik tovább a várható profijukat.

Az USA-ban, bár Joe Biden Inflation Reduction Act nevű csomagja segíti a hazai ritkaföldfém-bányászatot is, de a folyamatokat itt megakasztja, hogy a bányáknak egyre szigorúbb környezetvédelmi előírásoknak kell megfelelniük, ráadásul a tervezett kitermelési helyszínek közül több az őslakosok földjein vagy azokhoz túl közel létesülne, ami rendre komoly civil ellenállást is szít. Eleve az engedélyeztetés is túl lassú, az anyagok felfedezésétől átlagosan 16 év telik el a bánya kitermelésének megindulásáig, és maga az engedélyek kiadása közel egy évtized. Az Egyesült Államokban most közel 300 bányaprojekt lóg a levegőben.

Kína bezzeg

Ehhez képest Kína a bányacégeinek is mindent megad, így azok a mostani labilis helyzetben is tovább folytathatják a terjeszkedést, és a nyugatiak kárára foglalhatnak el új állásokat a piacon. 2023 első felében a kínai bányatársaságok együtt mintegy 10 milliárd dollárt fektettek be külföldi kitermelésekbe, ami éves szinten 130 százalékos növekedést jelentett. A CMOC, a Minmetals és a Zijin Mining Dél-Amerikában és Afrikában terjeszkedik nagy erőkkel, de jelen vannak már Szerbiában is. A 40 legnagyobb bányacég közül már kilenc kínai, és ezeket állami bankok és befektetési alapok pénzelik, így nyugati vetélytársaikhoz képest sokkal kisebb befektetői nyomás nehezedik rájuk, a mostani piaci körülmények közepette sem kényszerülnek visszavágni a fejlesztéseiket, sem pedig a kitermelés ütemét.

A Zijin Mining Group rézbányája Kongóban

CAROLINE THIRION / AFP

Különösen az afrikai térfoglalásuk tűnik jelentősnek. A Rystad Energy szerint míg öt éve a globális lítiumellátás csupán 0,1 százaléka érkezett Afrikából, addig ez az arány 2025-re 10,6 százalékosra ugrik, a Benchmark Mineral Intelligence pedig azzal számol, hogy már ebben az évtizedben a kontinens ellátásának több mint 90 százaléka olyan társaságoktól jön majd, melyek részben vagy egészben kínai tulajdonúak.

Azzal a nyugati cégek is tisztában vannak, hogy több afrikai ország ritkaföldfémek szempontjából – is – aranytojást tojó tyúk, és ők is próbálkoznak a mostani, szűkösebb lehetőségekkel is területeket foglalni. De lassabban mozognak, nehezíti a dolgukat az afrikai fémek kockázatmentesítése, a helyi politikai viszonyok kiszámíthatatlansága, a hiányos infrastruktúra és az afrikai bányamunkák ismert etikai visszásságai. Egy zimbabwei bányaprojekttel kapcsolatban az Economistnak úgy fogalmazott egy helyi közösségi vezető, hogy „míg a Nyugat csak beszél, addig Kína ás”.