Tetszett a cikk?

A HVG kérdésére közölte a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség: jóval a botrányba keveredett cég megalapítása előtt tényleg eltöltött náluk kilenc hónapot Bársony-Arcidiacono Cristiana.

Hét nyelven beszél, fizikából és politikatudományból diplomázott, nagy nemzetközi civil szervezeteknél dolgozott – ilyen impozáns listát rakott össze a tanulmányi és szakmai tapasztalatairól Bársony-Arcidiacono Cristiana, a Hezbollah-tagoknál felrobbant csipogók gyártásával kapcsolatba hozott BAC Consulting Kft. alapítója és egyedüli tulajdonosa. A LinkedInen és a cég – szerda délelőtt óta épp nem elérhető – honlapján fent lévő életrajza munkák, érdeklődési kör és tanulmányok olyan széles köréről számol be, hogy néhol már azt érezhetjük, túl szép, hogy igaz legyen.

Pedig van olyan része, amelyről most már tudjuk, hogy valóban igaz. A felsorolásában leírta azt, hogy régen dolgozott a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnél (NAÜ) is. Megkerestük a szervezetet, és azt a választ kaptuk:

„Megerősíthetjük, hogy egy ilyen nevű személy 2008–2009-ben kilenc hónapig gyakornok volt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnél.”

Arra a kérdésünkre, hogy azóta volt-e bármilyen kapcsolatuk vele, a NAÜ azt válaszolta:

„Nincs beszerzési vagy egyéb kereskedelmi szerződésünk az ön által említett céggel.”

Bársony-Arcidiacono Cristiana az életrajzában fel is sorolta, milyen munkákat végzett ott: egy nemzetközi nukleáris kutatási konferencia megszervezésében vett részt, fejlődő országokban megvalósuló együttműködési projekt kutatásában dolgozott, és egy észak-afrikai víztartó kezelésének tanulmányozásában is benne volt, ez utóbbiban a felszín alatti vízkészletek nemzetközi megosztásáról adtak tanácsokat a döntéshozóknak.

Hogyan keveredhetett egy zuglói mikrovállalkozás a közel-keleti terrorellenes harc kellős közepébe?

A tajvani gyártó szerint egy budapesti cég készítette a személyhívókat, amelyek a Hezbollah több ezer tagján egyszerre felrobbantak. A magyar vállalat beszámolói és honlapja alapján elég nehéz elképzelni, hogyan kerül bele ebbe a történetbe, pedig a tulajdonosa megerősítette, hogy nem tévedésről van szó, de mint mondta, ő csak a közvetítő.

A The New York Times izraeli fedőcégként ír a BAC Consultingról, és a HVG kérdésére a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszékének egyetemi docense, Kaiser Ferenc szintén ezt tartotta valószínűnek. A céges dokumentumok alapján a vállalat bejegyzése és működése is legális volt. Erről itt írtunk bővebben:

Tiszta munkát végeztek: jogszerű volt az a magyar fedőcég, ami a csipogók szállításában szerepet kapott

A szakértők fedőcégnek tekintik azt a magyar vállalatot, amely közreműködött a csipogók leszállításában a Hezbollahnak. A BAC Consulting alapítása és működése jogszerű volt, mégis hihetetlen kommunikáció kísérte működését, ami az alapítóról is elmondható.

Az alapító-tulajdonost eddig egyedül az NBC News tudta megszólaltatni, nekik azt mondta: valóban az ő cége érintett az ügyben, de nem ők gyártották a csipogókat, ők csak közvetítők.

A Hezbollah elleni támadásról szóló további híreinket itt olvashatják.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!