A 20. század elején történt gyilkosságok ugyan már több irodalmi műben, filmben, hangjátékban megjelentek – utoljára a Magyar Rádió Táncol a halál című hangjátékában - , az események külföldön talán mégis ismertebbek voltak, mint idehaza. Olyannyira, hogy a filmről író Urbanlegends.hu weboldal szerint több olvasójuk is érdeklődött afelől: valós történésekről van szó, vagy csupán egy legendáról.

Az 1920-as években helybeli asszonyok – élükön a település bábájával - férfiak tucatjait tették el láb alól úgy, hogy arzént kevertek ételükbe, italukba. A mérgezéses gyilkosságok csaknem két évtizeden át tartottak, és a film szerint 162 áldozatot szedtek. A megmérgezettek többnyire háborúból hazatért, feleségeikkel kegyetlenül bánó férjek voltak, néha azonban beteg emberek, megunt szeretők vagy gyerekek. S bár a légyfogó ilyetén használata az országban máshol is bevett gyakorlat volt, mégis Nagyrév és a környező települések híresültek el e gyilkosságokról.

2005-ben egy holland-skót-magyar, Astrid Bussink által rendezett dokumentumfilm elevenítette fel a történetet – ez az alkotás látható most november 8. és 12. között a Verzió fesztiválon. A filmben megszólal többek között a 93 éves Rózsika néni, akinek a spejzében felakasztotta magát a rendőrség által keresett egyik elkövető, szót kap egy idős házaspár, melynek nőtagja nevetve idézi fel, hogy több mint ötven éve csak azért vette el őt férje, mert értett a hálóhoz és a ladikhoz, és hangot adnak jogaiknak korunk helybéli - jógázó és táncházba járó - asszonyai is, akik ugyan más eszközökkel, de ma is nap mint nap harcot vívnak őket néha használati tárgyként kezelő férjeikkel. Ha pedig e háborút elvesztik, elválnak. Mérgezés helyett.