Csak Hobo, a hallgatók és a versek. Hobo a Tan Kapuja Buddhista Főiskola szertartástermében lépett fel február 29-én József Attila-estjével. Vagyis inkább lépett elő, hiszen se színpad, se világítástechnika nem volt.

hvg.hu: A Tan Kapuja Buddhista Egyház bekerült a parlament által elfogadott egyházak közé. Ugyan ezzel az egyház által fenntartott főiskolát elkerülte a megszűnés réme, de nem oldódott meg egy csapásra minden gondjuk. Úgy tudom, ingyen vállalta a fellépést, az előadásra szóló belépőjegyek árát pedig a diákok az iskola megsegítésére fordítják. Mi a véleménye a diákok akciójáról?

Hobo: Hogy ezek a diákok segíteni szeretnének az iskolájukon, azt jelenti, hogy szeretik, és nem feltétlenül kötelességből vagy karriervágyból járnak ide, kötődnek is hozzá. Ha ezt nézzük, akkor feltétlenül pozitív dolog. Nekem tetszik, ha valaki segíteni akar, ezért is vállaltam el a mai fellépést. Viszont azt gondolom, hogy egy egyházi iskolának egyáltalán nem kellene az államtól támogatást, pénzt kapnia. Ne az állam pénzelje ezeket az iskolákat, hanem a hívők és a diákok, illetve magánszemélyek. A hit egy önként vállalt dolog és igen sokféle van. Az államtól elég annyi, ha ezt eltűri.

hvg.hu: Édesapja és öccse is politikus volt. Önt nem vonzotta a politikusi szakma, direkt határolódott el ettől?

Hobo: Nem kellett direkt elhatárolódnom, ugyanis sosem vonzott. Ez egyrészt világnézeti kérdés, másrészt sosem vágytam a hatalomra. Én a szeretetre vágyom, és azt is próbálok adni, ez pedig nehezen hozható össze akár a hatalommal, akár a politikával.

A rendszerváltás előtti korszakban próbáltam segíteni azokat, akik a hatalom ellen mentek, hiszen én is az erőszak, a cenzúra, a politikai egyoldalúság ellen voltam. Ebben az időben előtérbe került a Hobo Blues Band, sok ember járt a koncertjeinkre, vagy olvasták az írásaimat, esetleg hallgatták a verseket, amiket mondtam. Később aztán az ellenzéki szervezetek párttá alakultak és elismerve addigi munkámat, hívtak engem is, hogy az ő színeikben legyek politikus. A rendszerváltáskor a Fidesz felkért országgyűlési képviselőnek, de nem vállaltam el. Nem is gondolkodtam el rajta. Ez nem az én életem.

Pataky Zsolt

hvg.hu: Sokan úgy tartják, hogy a hatalom ismét túlságosan beleszól a kulturális életbe. Hogy látja, van ok az aggodalomra?

Hobo: Maradjunk a könnyűzenénél, hiszen több mint négy évtizedet töltöttem ezzel, ez az, amit valamennyire ismerek. Itt nem igazán vannak olyan emberek, vagy legalábbis nagyon kevesen, akik komolyan gondolkodnának, akikben meglenne a szándék a változtatásra, vagy akiket érdekelne ez az egész. Sokan fel sem fogják, a balhé miatt csinálják, nekik ezek csupán szlogenek. A hülyét pontos j-vel írják és közben magyar zászlót lengetnek a színpadon. Olyan szintű toprongy van a könnyűzenében, hogy igazából nem fenyeget a veszély, hogy a hatalom beleszólna. Nincsenek zenekarok és személyiségek, akik olyan kritikát tudnának megfogalmazni, amitől tartani kellene.

hvg.hu: Ön szerint most kellene a kritika?

Hobo: A kritika mindig kell. Ez egy hozzáállás, ami azt jelenti, hogy az ember nem nyugszik bele abba, ami neki nem tetszik. De ez nem vonatkoztatható a könnyűzenére, ahol a zenészek kilencvenkilenc százaléka azzal foglalkozik, hogy az embereket szórakoztassa, nem azzal, amivel anno az Illés vagy Cseh Tamás. És ezzel nincs is semmi baj.

hvg.hu: A zenészek változtak meg, vagy egyszerűen már nincs meg az a feszültség, ami miatt erre szükség lenne?

Hobo: A világ is, a zene is megváltozott. Ipar lett. Ma a tehetségkutatókba igyekeznek a fiatal gyerekek, a televízió és a média nem arra törekszik, hogy közönséget szerezzen az élő zenével. Nekünk nem volt lemezünk, mégis százezreknek játszottunk. Mert a dolognak volt tartalma. Mindenkinek azt adta, amit ő maga érzett. Ahogy a József Attila-verseknél. Ezeket sem úgy kell érteni, ahogy én mondom. Mindenki azt értheti, amit akar: ez a szép benne.
Amit én csinálok, az kulturális értelemben még inkább ellenkultúra, mint ami volt az úgynevezett szocializmusban. Annak, ami ma a kultúrában, a zenében és a színházban folyik, köze nincs ahhoz, amiről szólnia kellene. Ez ellen harcolok. Már nem megyek országos fesztiválokra, ahol az egyik zene belehallatszik a másikba, és nem közönségnek, hanem tömegnek dolgozik az ember, mert játszani nem lehet.

hvg.hu: Nem szélmalomharc ez?

Hobo: Egyáltalán nem. Hatvanhét éves vagyok, most nyitott a klubunk a Fonóban. Annyian voltak, hogy nem fértek be. Ma sem arra a fajta sikerre vágyom, ami most trendi. Nem érzem rosszul magam, ha a „Lócsókoló együttes”, vagy valami „Nyúl Béla” a televízióban nagyobb népszerűségnek örvend, mint én. Az ezerszeresét kaptam annak, amit reméltem. Sosem álmodtam arról, hogy 67 éves koromban is ezt fogom csinálni, és ennyi embert érdekel majd. Ahogy József Attila Kész a leltár című versében olvasható: „születtem, elvegyültem és kiváltam”. Sem a Hobo Blues Band, sem én nem tartoztunk semmilyen politikai, faji, vallási brancsba. Egyedül voltunk. Majd posztumusz kifizetődik. Halj meg és nagy leszel!

Fazekas István

hvg.hu: Rolling Stones és Hobo. Sokaknak ez a kettő olyan természetes, mint hogy levegőt vesznek. Ha egyszer a Rolling Stonesnak és a Hobo Blues Bandnek vége, akkor a rock and roll korszak is véget ér?

Hobo Nem is a Rolling Stones vagy a HBB miatt. A második világháború alatt született nemzedék egy-két kivétellel már teljesen kipukkadt. Ez érthető, hiszen sokuk már elmúlt hatvanéves. Annak a gondolkodásnak és zenének, amit az emberek a hatvanas években létrehoztak, vége van. Ez válasz erre a világra. Ilyen a világ, ilyenek az emberek. Már évek óta nem játszom egyetemeken. Nincs rá igény. Egyik barátom vezette a szegedi JATE egyetemi klubot, és készített egy statisztikát, hogy a klubnak milyen rendezvényei voltak évtizedeken át: filmklub, alkotókörök, színházi- és előadóestek, népzenei, néptáncos, jazz, blues, rock előadások. 2010-ben egy sem volt. Nem hogy kicsit elfogyott, hanem megsemmisült az egész.

hvg.hu: Az évek során a Hobo Blues Band rengeteg embert tudott megszólítani. Ez egyfajta felelősség is.

Hobo A Hobo Blues Banddel lejátszottam harminchárom évet, egy évvel ezelőtt ért véget az a korszak. Azóta is teltház előtt játszom a Hobo és Bandájával és egyedül is. Tavaly 140 fellépésem volt. Ezek szerint van hitele a dolognak, amit nem tudom, hogy mivel értünk el. Azon az úton, amin a HBB járt, nem járt korábban senki, és utánunk sem jön senki.

hvg.hu: És ha egyszer úgy érzi, hogy végleg abbahagyja…

Hobo Nem hagyom abba. Amíg játszom, élek, és amíg élek, játszom. Amíg van mondanivalóm és energiám, nem megyek le a színpadról. Ha nem lesz, abbahagyom. Nem leszek szánalmas nosztalgiázó. Most színdarabot írok, új lemezt, monodrámát, könyvet. Egy perc szabadidőm sincs, sem ebben az évben, sem a jövő évben. Nem foglalkozom azzal, hogy mi volt régen, előre megyek.

hvg.hu: Vágyik az örökkévalóságra, arra, hogy fennmaradjon a neve?

Hobo Amit ki akarok mondani, azt kimondom, megírom. Amit csináltam és csinálok, tudom, hogy túlél engem, mert sok öreg és fiatal van, akinek fontos.