"A New York-i meleg szlengben quimbynek hívják azt, aki a hármas felállásban a szendvics közepén van […] Ha így nézzük, a Quimby az élet metaforája: baszni és baszva lenni."

Ha eddig homályos lett volna, mit is jelent a magyar zenei élet elmúlt több mint húsz évét megkerülhetetlenül átszövő zenekar neve, Kiss Tibitől most megkapjuk a választ. Varga Livius pedig filozofikusan igyekszik tompítani a nyers szavakat: tágabb értelemben a quimby az, aki egyszerre ad és kap.

Ezt a névválasztáskor persze még nem tudták. Először a Tilos az Á-ban léptek fel Quimby néven, aztán rajtuk ragadt. Jól hangzott, és nem jelentett semmit. Valójában egy bostoni szubkulturális újság főszerkesztőjét hívták Birth Quimbynek, innen nyúlták le.

Bár a csapatban általában a két alapító tag, Kiss Tibi és Varga Livius viszik a szót, az augusztusban megjelenő Quimby-könyvben épp az az egyik legjobb dolog (azon kívül, hogy szerepel benne az év szava címre egyértelműen érdemes papundekli kifejezés), hogy a zenekarnak nemcsak ez a két tagja van reflektorfényben, hanem pontosan megtudjuk, hogyan lettek élettársak, és mitől működik a Family Tugedör.

Ehhez pedig nem kell unalmas évszámokon, csontig megunt életrajzi adatokon átbukdácsolnunk. Először regényes formában kapunk történeteket, erős hangulatokat és beszélgetéseket, a könyv második felében pedig a letisztultabb portrék jönnek, ahol mindenkinek a szerepe kibomlik a csapatban.

És voltak lányok is…

A Quimby könyvet olvasni olyan, mintha mi is beülnénk a turnébuszba, és részeseivé válnánk egy életszagú, piszkos road movie-nak. Nemcsak bámulunk kifelé az ablakon, hanem meg is isszuk azt a pusztítóan rossz vörösboros kólát, vakarózunk a retkes albérletben élősködő lapos tetvektől, érezzük a körmünk alatt a tyúkszart, amit lekaparunk az első dobszerkónkról. A második hangnál beszakad a lábdob, de annál sokkal nagyobb a lelkesedés, hogy ez bármiben meggátoljon. Csak egy kis technokol kell, és mehet minden tovább.

Fazekas István

Nekidőlünk mi is a mintás tapétának farmerben, kockás ingben, és ha az kell, emlékezünk: "Amit meg lehetett enni, megettük, amit meg lehetett inni, megittuk, amit el lehetett szívni, elszívtuk, és voltak lányok is…"

Velük utazva néha kiszállunk a kisbuszból plüss relikviákat vadászni a benzinkúton, máskor pedig bemerészkedünk egy East Village-i házibuliba, ahol vonagló, szeretkező párok csapódnak az arcunkba.

Őrült, ostoba, de vicces

Minden egy dunaújvárosi panelrengetegben kezdődött. Klasszikus gimis banda történet – zenekar minden valamirevaló kamasz fiúnak kell. Ezek a srácok viszont nagyjából az első koncertjükön sztárok lettek. Dunaújvárosi sztárok. Őrjöngtek a gimnazisták, a szende bálozókból üvöltő tömeg lett, a fiúk pedig imádták a sodrást és az együttzenélést. Ezért csinálják most is: az együttért és a zenélésért.

"Állandóan csináltuk a fesztivált, a teljesen őrült és ostoba, de kurva vicces hülyeségeinket, mégis ott volt az a piros lámpa, amikor megálltunk…"

Olykor szétváltak, majd újra egyesültek, de ugyanolyan jól érezték magukat a 22 négyzetméteres Lujza utcai penészes albérletben, ahol piszoárnak használták a rozsdás kádat, mint New Yorkban, amikor Kiss Tibi az összes létező pénzét odaadta egy álomgitárért. "A végén valami folyóba úgyis belehugyozik az ember, legyen az a rakpart alatt hömpölygő Duna, vagy a Hudson River, egy ócska jacht tatján állva."

Mindig mélyen megélték a közönségest is, meg azt is, ha egy Lynch-filmbe csapott át az élet. Ilyen a rock and roll, amíg el nem jön a zuhanás. És az szinte mindenkinél eljön.

"Volt olyan koncert, ahol a hátsó sor betépve vigyorgott, az első sor baloldala seggrészegen tántorgott, a másik meg úgy pörgött valami szintetikus szartól, hogy alig lehetett utolérni."

Szabadesés

"És hát a Tibi…"

Miklya Anna - Dömötör Endre: Quimby, 296 oldal, Bookline, 2013. 3990 forint

Ekkor már napokat töltött alvás nélkül, ami oda futott ki, hogy elájult, és nem tudott felkelni. Nem tudta megmozdítani a kezét, a lábát, nem tudott megszólalni, végül pedig a zárt osztályon ébredt. Jött a libikóka, a paranoid képzelgések, és a Lipót.

"Borzasztó kép, bár akkor nekik megszokottnak tűnik, ahogy a turnébusz felhajt az ősfás feljárón, hogy az elmegyógyintézet kapujában felvegyék a frontemberüket." Aztán Komló, 13 hónap elzártság mindentől és mindenkitől. Azóta sokat beszélt erről és sok helyen, arról viszont kevesebbet tudunk, mi történt közben a zenekarral.

Hogy a személyes sorsok annyira összetapadtak az évek során a zene és a Quimby burka alatt, hogy egy tag kiesése sem lett volna könnyen feldolgozható. Senki sem volt pótolható. Amikor a zenekar először látogathatta meg hónapok után, óvatosak voltak a hátba veregetések és az ölelések – keresték a visszautat. Szép és nehéz együttlét volt, de a visszakapaszkodás sikerült, a Kilégzés című albummal pedig kiszakadt belőlük a maradék fullasztó nyomás is.

Erre a lemezre került fel a Most múlik pontosan is, ami talán a legtöbbször feldolgozott, és legismertebb daluk. Épp ezért nem is tekintik már sajátjuknak, azt mondják, túlnőtt rajtuk, ők pedig elengedték a kezét. Tibi emlékszik, amikor kész lett. "Ültem a díványon a lightos orgazmusommal."

"Sokat köszönhetünk neki, mert sok rajongót hozott, de kicsit el kellett engedni" – teszi hozzá a Szilárd. Sokszor már el sem játsszák, ha nem muszáj. Nyomja őket.

Intim házibuli

Azóta megjelent még öt albumuk, adtak egy gigantikus koncertet az Arénában, született róluk egy könyv, és az önpusztításból visszavéve lehiggadtak. Pelenkáznak, festenek, teáznak, utaznak, nézik a Dunát, és élvezik a lassúságot is.

Ha a zene olyan lenne, mint a sport, mondhatnánk, hogy elértek a csúcsra, és feltehetnénk a kérdést, mit akarnak még, de ők nem így tekintenek sem az Arénára, sem arra, hogy idén egy teljes napra övék a Sziget. A történet nyitott – amíg van játszóterük, és amíg élvezik, lesz Quimby. Legközelebb azon a bizonyos nulladik napon ígérnek Csodaországot házibuli hangulatban.

A hat szál pedig közben tovább fut egymás mellett is, az összefoglalás tökéletes: Faszi a teakülönlegességek között válogat, Livius sétálni viszi a kutyát a Duna-partra, Szilárd olaszországi nyaralást tervez a feleségével, Tibi lepkehálóval kergeti a metaforáit, miközben pelenkáz, Fefe Dunaújvárosba rohan a lánya tanévzárójára, Dódi pedig egy zsákba dobálja a bokszcuccát.