A magyar migrációs hullám felerősödése nyomán kisebb hazai kolóniák alakulnak ki egyes európai városokban. Így a többnyire korrekt munkaadók, valamint a magyar bérek három-négyszeresére rúgó, európai szintű fizetés miatt - London mellett - Berlin is az egyik legnépszerűbb menekülési alternatívának számít. Ám az össznépi pánikhangulatot kikerülve voltak és vannak olyanok is, akiknek nem kell menekülni, hanem különösebb társadalmi nyomás nélkül döntöttek úgy: Budapestet Berlinre cserélve, egy minden szempontból gazdagabb terepen próbálnak érvényesülni.

Alapvető tézis, hogy egy idegen országban jóval nagyobb szimpátiával, de legalábbis kevésbé gyanakvóan állnak ahhoz, aki úgymond nem a lokális dolgozóktól halássza el az adott állást, hanem egyenest munkahelyeket teremt. A társadalmi reakciók tehát leginkább a vállalkozóknak kedveznek, akik kisebb-nagyobb piaci résekbe kapaszkodva, pár évnyi szerencsével képesek a hazainál jóval nagyobb sikerek elérésére is.

Az elmúlt időben több kultúraközeli hazai projekt is nekifutott Németországnak, ezek közül - a teljesség igénye nélkül - prezentálunk most kettőt, előásva a miértek és hogyanok legjavát.

A Szimpla Kert a romkocsmaműfaj hazai megteremtője, ez nem is vitás. A bohém itallelőhelyből nemzetközi üzleti vállalkozássá vedlett szórakozóhelyhálózat - számszerint öt Szimpláról beszélünk - pedig országtól függetlenül, nagyrészt azonos arculattal igyekszik összművészeti programokkal elnyerni a publikum kegyeit. Szimpla kávézó már 2008 óta működik Berlinben, de a valódi áttörést a Kazinczy utcánál jóval elvadultabb helyszínen, a berlini Revaler Straße mindenkori underground vigalmi negyedében működő Badehaus megnyitása jelentette.

Badehaus Berlin

A hétről hétre nemzetközi produkciókat színpadára állító romkocsma üzemeltetője, Kiss Attila hat éve él a német fővárosban, és saját bevallása szerint már inkább tekinti magát berlininek, mint budapestinek. Szerinte a Badehaus-szal piaci rést találtak, amikor két éve - a nekik otthont adó indusztriális művészeti központ elektronikus zenei hagyományaival szakítva - az élőzenei programokra ráerősítő klubot hoztak létre. Kissnek azonban meggyőződése, hogy a hiánypótlás csak egy tényező: “amikor idejöttünk, a környéknek már megvolt a maga törzsközönsége, amellyel meg kellett szerettetnünk a helyet és magunkat is. A berliniek szerencsére rettentően nyitottak, mindennek hajlandóak adni egy esélyt, és ha képes vagy valami újat, értékeset nyújtani, hűségesek lesznek”.

Mint azt Kiss a hvg.hu-nak elmondta, míg a berlini Szimpla kávézóban az alkalmazottak nagyjából ötven százaléka magyar, a Badehaus esetében ez az arány jóval egyenlőtlenebb, a helyiek javára. “Nagyon kevés magyar dolgozik nálunk, ellenben sok német diáknak, fiatalnak adunk munkát, és a különleges szaktudást igénylő posztokat is javarészt helyiek töltik be” - fogalmazott Kiss, aki szerint nem feltétlen kell, hogy egy külföldön működő klub elmagyarosodjon és az őshonos utca embere helyett odavetődött hazaiak képezzék a törzsközönséget.

Badehaus Berlin

“A Badehausban nincsenek direkt, csak magyaroknak szóló események. Persze, mivel igyekszünk minél színesebb programokkal feltölteni a naptárat, akad például táncház is, ahol valóban nagyobb az egy négyzetméterre jutó magyarok száma, mint általában, de ezzel együtt sem érzem kötelességnek, hogy magyarként csak magyarintézetet üzemeltethessünk” - mondta a Kiss, aki szerint a berlini Szimpla kávézó tematikus programjaival inkább kedvez a honvággyal bírkózóknak.

Arra a kérdésre, hogy szerinte a berlini vagy a budapesti Szimplák számítanak-e kultikusabbnak, Kiss egyértelműen a budapestieket jelöli meg: “Budapest maga a hátország, onnan indult minden, joggal az a leghíresebb. Itt Berlinben a Badehaus egyelőre csak egy hely a sok közül, ezt felesleges tagadni, de működik és miénk”.

Főzdefeszt Budapest belvárosában

Kovács Gábor

Most hétvégén a Revaler Straße és környéke különleges fesztiválnak ad majd otthont: szeptember 12-én a Badehaus támogatásával nagyjából kétezer négyzetméteren debütál Berlin történetének legmagyarabb kézműves sörfesztiválja, a Főzdefeszt, mely Braufest néven mutatja majd meg a németeknek, milyen is az igazán jó sör.

Bart Dániel gasztronómiai újságíróból lett a sörök igazi ínyence, a Craft Beer-ből lett “kézműves sör”-kifejezés magyar nyelvbe ültetője, egyben az idehaza valósággal dübörgő Főzdefeszt ötlet- és egyéb gazdája. Szerinte a minőségi, manufakturális főzdékkel operáló rendezvénysorozat sikere a megfelelő időzítés és az általa csak “sörharagnak” nevezett pszichológiai tényező összjátékának köszönhető. “A sörharag az, amikor a felnőtt férfi évtizedeken keresztül nem jut rendes sörhöz és sörforradalmat csinál. Ez zajlott le Amerikában a nyolcvanas években és ez történik most, ezekben a pillanatokban is nálunk, Magyarországon.

Gyimesi Zsuzsa

Bart szerint nem arról van, hogy a Főzdefeszt ki- vagy túlnőtte volna Budapestet, a Berlini oldalág egy terjeszkedés, melynek tető alá hozásában hatalmas szerepet játszott a Badehaus stábjával ápolt jó viszony is. “Berlinnek most van szüksége erre a rendezvényre és ezt nem csak a közönség, de a helyi sörfőzők is érzik. A sörkultúra korántsem olyan erős Berlinben, mint mondjuk Bajorországban. Nincs aki összefogja a helyi sörfőzőket, nagy hangon hirdesse az igét: a Braufesttel szeretnénk elérni a prenetrációs küszöböt, hogy mi lehessünk a berlini sörkultúra legújabb berobbanásának katalizátora” - fogalmazott a Bart, akinek a kézműves sörök közép-európai pápájaként a Főzdefeszt - legalábbis - saját bevallása szerint inkább szól a különleges sör iránti szerelméről, mint a pénzről.

Bart szerint Berlin több szempontból is hatalmas kihívás, legyen szó konkurens programokról vagy a magyarnál jóval komolyabb német sajtóról, az viszont határozottan előnyös, hogy magyarokkal szemben “a németek nem gondolják magukról, hogy ők egy bornemzet”.