A keleti Rolling Stones – veretes rajongók emlegetik így az Omegát, amely az idolhoz hasonlóan szintén félszázados és az idők folyamán ugyanolyan nagyipari koncertgépezetté fejlődött - persze kis magyar léptékben. Kevés olyan hazai zenekar van, amely valaha is akár csak a világhír közelébe került volna. Az Omega páyafutását is csak a Kádár-rendszer rendszer kényszerpályái között lehet értelmezni: az állampárt leállította Kóborék nemzetközi karrierjét, ugyanakkor itthon gyakorlatilag évente-kétévente jelentetthetett meg lemezeket, járhatta a világot.

Társadalmilag nem értékes

"Huszonöt évvel a rendszerváltás után nem könnyű értelmezni az azt megelőző évtizedek egydimenziós rendszerét. Amikor a popzenei életet meghatározó releváns intézmények mindegyike  monopolhelyzetben működhetett, amikor egyetlen rádió, egyetlen televízió, egyetlen hanglemezgyár, egyetlen hazai és külföldi koncertszervező iroda szabta meg a mozgásteret. S az a zenekar vagy előadó, amelyik valamilyen szinten nem integrálódott ebbe a rendszerbe, az – bizonyos underground formációk kivételével – gyakorlatilag nem létezett. Ez persze nem jelentett politikai elkötelezettséget, hisz ekkor már rég érvényes volt a kádári „aki nincs ellenünk, az velünk van” szemlélet. Tehát az az előadó vagy zenekar, amely nyíltan nem lázított a fennálló társadalmi berendezkedés ellen és a klubokban, koncertpódiumokon kellő népszerűségre tett szert, azoknak lényegében nyitva maradt a lehetőség az érvényesüléshez" – mondja Jávorszky Béla Szilárd rockszociológus.

Horváth Szabolcs

A Magyar Hanglemezgyártó Vállalatot a poprock kapcsán akkor és később is elsősorban üzleti érdekek mozgatták - teszi hozzá. Az onnan befolyt bevételekből kellett finanszíroznia a „művészileg értéket képviselő” klasszikus zenei és egyéb kiadványokat. "Az egyes szellemi tevékenységek körének meghatározásáról és minősítéséről szóló 6/1971. MM rendelet a könnyűzenei dalszerzőket, szövegírókat és előadókat hátrányosan megkülönböztette művésztársaiktól. A könnyűzenei tevékenységet ugyanis nem sorolta fel a társadalmilag értékes művészetek között."

Az Omega esetében minden feltétel adva volt ahhoz, hogy sorra jelentessék meg a lemezeiket, és a kiadó is pontosan érzékelhette, hogy sokat fognak ezekből eladni. "Politikailag problémásnak tűnő zenekarokat persze nem szívesen adtak ki, előfordult, hogy egyáltalán nem vagy csak késleltetve” – állítja a munkáiban a kultúrpolitikai szürkezónát feltérképező, állambiztonsági ügyekbe is belefutó Szőnyei Tamás, aki szerint az állam bizalmához a produkciónak ugyan meg kellett ütnie egy bizonyos színvonalat, de ebbe akár a “borzasztóan bugyuta dalszövegek” is beleférhettek.

Világsiker = disszidálás

Az Omega számára a ‘68-as angol turné hozta meg a nyugati áttörést, nem csak rengeteg meghívás zúdult rájuk, de lemezszerződést is kaptak. "A hatvanas évek Illés-Metro-Omega „beatszentháromságából” talán az Omega ért a legkésőbb a csúcsra, ez akkorra datálható, amikor csatlakozott hozzájuk Presser Gábor. Az ő nemzetközi trendekbe illeszkedő, ám mégis kelet-európai vonzáskörű dalai két év alatt az élvonalba emelték, mi több, nemzetközi szinten is versenyképessé tették a zenekart.

Ennek – s persze mindenekelőtt John Martinnak, az akkoriban nálunk járt Spencer Davis Group menedzserének – volt  köszönhető az 1968-as angol turné (Omega Red Star néven), illetve az ottani lemezfelvétel" – mesél Jávorszky a zenekar felfutásáról. Az állam ilyen szinten elengedte az Omega kezét, pedig a zenei exportban Szőnyei szerint is komoly potenciál volt. “A nyugati fogyasztásra szánt Magyarország-képen javíthatott egy Nyugatra kiengedett, és az ottani mezőnyben esetleg érvényesülni képes zenekar. Azzal a rendszer is nyerhetett volna.”

Jávorszky szerint az ominózus turné után úgy tűnt, nemzetközi szinten is beindul az Omega szekere, amihez viszont rendszeres angliai jelenlétre, további lemezek megjelentetésére és promotálására lett volna szükség, amit a vasfüggöny mögül nem lehetett könnyen kivitelezni. Jávorszky szerint a zenekarnak döntenie kellett. "A Spencer Davis Group menedzsere 1970 februárjában szintén vitte volna az Omegát, de a magyar hatóságok helyette az Illést küldték. Vélhetően pusztán csak azért, hogy „Kóborék kétszer már jártak ott, nehogymá' megint ők menjenek. A legjellemzőbb példa pedig épp az az 1970-es eset, amikor az Omega a mallorcai Barbarella Fesztiválról azért nem utazhatott el Párizsba (és vehette ott kislemezre a Gyöngyhajú lányt), mert az Interkoncert nagy hatalmú urai közölték velük, hogy Makón van lekötött ORI-koncertjük. A zenekari anekdota szerint az omegások ekkor egy hotelszobában szavaztak arról, hogy disszidáljanak vagy hazajöjjenek."

"A menedzserünk tépte a nem létező haját, és tőlünk kérdezgette, hogy mi a fene folyik? „Kultúrpolitika" – válaszoltuk. Aztán sikerült nyilatkoznia valamit a Bródyéknak Londonban, és onnantól kezdve begurult a hatalom, és jó csősz módjára senkit nem engedett sehova" - emlékezett vissza Molnár György gitáros.

Wikipedia

A tömegvonzás szabályai

Az Omega sosem számított balhés bandának, dalainak 95 százaléka politikai szempontból teljesen ártalmatlannak számítottak. Viszont Magyarországon a popzenében mégiscsak ők hozták be elsőként az üzleti profizmust. "Technikai érdeklődésük, érzékenységük, innovációik és show-ik miatt szintén sokáig verhetetlenek maradtak a hazai mezőnyben. Ez a másfajta szemléletük erősen közrejátszott abban, hogy a világsztár jelöltek közül ők futhassanak a legmesszebbre. S aztán idővel olyan generációs branddé válhassanak, amelynek köszönhetően a rendszerváltás után is óriási tömegeket vonzottak, alkalmi nagyszabású nosztalgiabulijaikra sportcsarnokok, stadionok teltek meg. Emiatt értelemszerűen a hazai szponzorpiacon is erősek lettek/maradtak a pozícióik" – árulja el Jávorszky, aki szerint semmi meglepő nincs abban, hogy a kultúra esetében a politikai elit is előszeretettel engedett a tömegvonzás szabályainak.

“Az Omega a legtöbb lemezt ki- és eladó, a legtöbbet turnézó zenekarok egyike volt. Sikeresek, elismertek. Úgy látom, itthon is, külföldön is megvalósíthatták önmagukat. Persze az egész ország rajta volt a pórázon, ebben az értelemben ők is” – véli Szőnyei, aki szerint az együttesnek szakmán belül is mindig sok irigye volt, a számukra adott lehetőségek és elért eredmények miatt.

Az Omega branddé válásából felhalmozott tőke ügyes forgatgatásával a zenekar mindmáig képes a piacról és jól élni, miközben tagjai politikailag korrekten kezelik a múltat. Kóbor János 2010-ben például úgy nyilatkozott a nol.hu-nak, hogy a Kádár-rendszer Magyarországán “az egyik legpezsgőbb volt a rockzenei élet, persze a nyilvánvaló árnyoldalak miatt nem lehet visszakívánni azokat az időket.”

A Szabadság koncert másik fellépője a hannoveri Scorpions zenekar, amely annyiban kötehtő a rendszerváltáshoz, hogy 1990-ben ők is felléptek Berlinben a fal lebontását és Németország újraegyesítését ünneplő gigakoncerten. Ugyanebben az évben jelent meg a Crazy World című albumuk, amely világszerte több mint 16 millió példányban kelt el. Ezen a lemezen volt a Wind of Change című dal, amit az akkor lezajló társadalmi-politikai változásokról, a hidegháborúról írtak. A szerzemény az együttes legismertebb slágere lett, a kelet-európai rednszerváltás egyfajta jelképe.

Az Omega és a Scorpions már a 70-es évektől jó kapcsolatban volt egymással, közösen koncerteztek, a tagok is jó barátoknak mondhatók. A Scorpions műsorára tűzte a Gyöngyhajú lány című Presser-nőta angol-verzióját is.