A baráti társaságból alakult csapat tagjai egykor osztálytársak voltak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol öt év alatt, a színészi alapképzésen túl különböző bábtechnikákat sajátítottak el, köztük a tárgy animációt, a kesztyűsbábozást, a pálcás bábozást, az árnyjátékot, a homok animációt, a marionettet és a bunrakut.

A HUPS! színészei a Budapest Bábszínházban és a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházban dolgoznak főállásban, de mindannyian fontosnak tartják, hogy szenvedélyükre, a közös zenélésre és a szabad játékra is időt szánjanak.

A közös munkát azzal kezdték 2013-ban, hogy megalkották a bábkoncert műfaját és igazi vagabondként járták etűdökre épülő, Jam című darabjukkal a világot, amelyet öttől százöt éves korig ajánlanak.

Regős János így írt a Revizoronline-nak: „ma már ritkán beszélhetünk a szó hagyományos értelmében vett bábszínházról, inkább animációs színháznak keresztelném át a műfajt, de különösen azt, amit a HUPS! művel. … Ez az a színház, ahol mindenből minden lehet, mindent el tudunk fogadni annak és olyannak, amilyennek a fiatal alkotók mutatják.  És az egész előadást átszövi a színészek élő zenei jelenléte. Ha külön nevet kéne adni annak, amit ők csinálnak, akkor „recycling/újrahasznosító” színháznak keresztelném el, mert szinte csak olyan anyagból dolgoznak, ami csak számukra, az ő alkotó fantáziájuk révén válik értékké, kel új életre: tépett-gyűrött papírlapok, drótdarabok, szénpor, festőecset, törött szék, szemüveg. Technikaként mindebben csupán egy írásvetítő és persze kiváló zenei tudásuk van még segítségükre.”

A HUPS! új előadása, ami a Trafó és a Zsámbéki Színházi Bázis együttműködésében valósulhat meg, szintén egy jelenetfüzér, amelyben hétköznapi tárgyaink, eszközeink lesznek bábokká, élőlényekké. A csapat Kovács Márton zeneszerző közreműködésével teremtette meg a darab egyedi hangvilágát. Az etűdsorozatot tangóharmonika, hegedű, gitár és fúvós, illetve ütős hangszerek kísérik, mindet a játszók szólaltatják meg.

Az Idegen elemek emberi esendőségeinkről, kommunikációs nehézségeinkről beszél fesztelenül, humorosan. Arra keresi a választ, lehetséges-e a valódi kommunikáció két ember között, érdekel-e minket egyáltalán, hogy mit mond a másik, és ha eléggé akarnánk, meg tudnánk-e még érteni egymást?